Bár Takács Zoltánt telefonon többször egymás után sem sikerült elérnünk, Győrfi Pál szóvivő egy állásfoglalást adott ki, ami alátámasztja előbbi információinkat: az Országos Mentőszolgálat egyik fő értéke ahogy ezt elődeink már az 1980-as évek végén is deklarálták éppen a politikai áramlatoktól való függetlenségben rejlik. Ezen értékhez jelenleg is, továbbra is ragaszkodunk olvashattuk ebben.
A nyilatkozat leszögezi, hogy a menesztésre vonatkozó határozat kizárólag mentés-szakmai alapú: a 2005 áprilisa óta a regionálisan szerveződő mentősegységek a szakmai vezetőktől új hozzáállást, megyehatároktól független operatív döntéseket igényelnek. Az első év vezetői munkájának értékelésekor Puskás dr. teljesítménye a megváltozott feladatok szempontjából elmaradt az elvárhatótól. A képviselő azonban kivonuló mentőorvosként ezután is praktizálhat, munkaviszonya nem szűnt meg.