A HVG pár napja megjelent írása arról számolt be, hogy az MSZP zuglói szervezetében belépési moratóriumot rendeltek el. A létszámstop és a zuglói szocialisták forrongása mögött nem más, mint a vasi ex-pártelnök, a kétes roma tagfelvételi akciókban elhíresült Tóth Csaba áll. Aki, miután feloszlatták alóla a vasi szervezetet, Zuglóba helyezte át telephelyét. Úgy tűnik, ahová beteszi a lábát, ott egyszeriben szivárogni kezdenek befelé az újdonsült párttagok. Intenzív létszámnövekedéssel járó agitprop tevékenységét azonban a régi pártaktivisták kevéssé díjazzák
Be a szervezetbe
A HVG állítása szerint Tóth Csaba először tavaly novemberben jelent meg Zuglóban. Környezete szerint visszatért, hiszen korábban közel tíz évig a környéken élt. (Ezt előrelépésként értékelhetjük, hiszen vasi pártelnök úgy lett, hogy semmilyen helyi kötődése nem volt.) Átjelentkezett egy helyi alapszervezetbe, majd hamarjában alapított egy önálló sejtet. Aztán munkába állt, intenzív toborzásba kezdett, egy vállalkozói alapszervezetet alapított, amihez nem egészen két hónap alatt több mint harmincan csatlakoztak.
Toborzási verseny, zuglói számháború
Mindehhez hozzátartozik, számolt be róla a HVG, hogy a zuglói pártszervezet viszonylag könnyű prédának tűnhetett, kiváló terepe lehet a pártfoglalásnak. Ugyanis a balos pesti kerület alig kétszáz MSZP-tagot számlál, még a jobbos kerületek is több aktivistát tudnak felmutatni. A régi zuglói pártkatonák azonban keresztülhúzhatják Tóth számítását, valószínűleg okulva az évekig elhúzódó vasi csetepatéból, intenzív ellenkampányba kezdtek. Pár nap alatt ők is beléptettek harmincöt embert.
Erre Szűcs István kerületi pártelnök megálljt parancsolt, az őszi önkormányzati választások eredményének kihirdetéséig tagfelvételi, alapszervezet-alapítási és átjelentkezési tilalmat rendelt el. A döntést, írta a HVG, Tóth felvételre váró emberei közül többen nehezményezték, ezért panasszal éltek az MSZP budapesti etikai bizottságánál.
Emlékszünk még, hogy történt ez Vasban?
Arra, hogy miként lehet évekig tartó párt kulimunka és helyismeret nélkül csúcspozícióba kerülni, Tóth hamar rájött. 2002 őszén bukkant fel Vas megyében, és 2003 tavaszán lett vasi elnökhelyettes. Eredetileg soproni, de elnöklése alatt többnyire Budapesten tartózkodott.
Első körben a kőszegi pártszervezetbe épült be. Tevékenységének köszönhetően a helyi csoportba 250 új tag lépett be, a riválisok szerint elég speciálisan sörért, pénzért vagy egyszerűen fiktív módon. (A HVG szerint 36-ról 515-re emelkedett a taglétszám.) A nagylétszámú kőszegi tagsággal a háta mögött kiegyezett a megyei vezetőkkel, és megkapta az elnökhelyettesi pozíciót, cserébe a megyei vezetők maradhattak.
Tóth jelenléte azonban erősen megosztotta a megyét, a dacosan ellenállók csoportját Ipkovich György polgármester és köre, a szombathelyiek alkották. A belháború akkor került a sajtó nyilvánossága elé, amikor két és fél éve Tóth Csabát és a FIBISZ-es Szabó Bálintot a vasi romák azzal vádolták meg, hogy pénzért léptettek be romákat a szocialistákhoz.
Vasi munkássága a megyei ifjúsági szervezetre is kiterjedt
Tóth az akkori FIBISZ-vezetőt, Gaál Angelikát is leváltatta, helyébe Szabó Bálintot állíttatta. A kölcsönös vádaskodásokkal, kizárásokkal és feljelentgetésekkel tarkított háborúskodásból egy ideig úgy tűnt, Gaál ellenében Szabó Bálint kerül ki győztesen. (Az időközben állítólagosan szexuálisan is bántalmazott Szabó azóta visszavonult a politikai életből.)
Tóth időközben pártelnök lett
Az ügy folytatásaként Szili Katalin segítségével tavalyelőtt nyáron elfogadták a gyanús helyi pártszervezeteket, majd ősszel botrányok közepette megválasztották Tóth Csabát megyei elnöknek. Akkor a megyei tisztújító ülésről a szombathelyi szervezet egy része ki is vonult, s az említett anomáliák miatt az országos etikai bizottsághoz fordult jogorvoslatért. Úgy tűnt, veszett fejsze nyele, Tóth győzött, és a történet itt lezárulni látszott
A kocka akkor fordult, amikor az etikai bizottság határozatát az országos pártvezetés a kezébe vette. Abban többek között ez állt: a taglétszám-növekedés tudatos beléptetési politika eredménye volt a folyamatot Tóth Csaba irányította, és a frissen belépettek magas száma az ő politikai céljait szolgálta több helyütt pénzt fizettek a belépési nyilatkozat kitöltéséért, illetve a meghallgatottak között olyan is akadt, aki nem tudta, hogy tagja a Magyar Szocialista Pártnak.
Vasban Tóth Csabát még a vezetőségbe sem választották be
A csatározásnak maga a pártelnök, Hiller István vetett véget, teljes körű tisztújítást kezdeményezett. Tavaly márciusban megyeszerte újjáalakultak a helyi pártszervezetek, és Kiss Péter, akkori kancelláriaminiszter lett az új megyei elnök. Tóth Csabát még a vezetőségbe sem választották be. Tóth azonban annyira mégsem járhatott rosszul, állítólagos szervezkedéseiért felelősségre senki sem vonta, az ellene indított nyomozást bizonyíték hiányában megszűntették.
Ki áll Tóth mögött?
Sokan találgatják azóta is, ki állhat Tóth mögött, ki egyengeti útját. Vas megyébe állítólag Hagyó Miklós országgyűlési képviselő és Tóbiás József ex-pártigazgató ajánlásával került. Az egyik változat szerint valójában a befolyásos üzletember, Leisztinger Tamás, a másik verzió szerint a fiatal "nagypolitikusokat" tömörítő Mozaik érdekembere.
A HVG mindenesetre megjegyzi, a környezetében sikeres vállalkozóként számon tartott fiatalembernek ment már jobban is, a résztulajdonában álló SIL Enteriőr Kft. 2005 óta felszámolás alatt áll, a cég ellen két, a SIL Fürdőszoba Kft. ellen pedig négy bírósági végrehajtást rendeltek el. Tán ezért lehet Tóthnak ennyire fontos a politikai karrier?
Végezetül, miért is kell Tóthnak Zugló?
A HVG szerint Tóth feltehetően a kínálkozó lehetőségre figyelt fel, egyelőre ugyanis még nem tudni, ki indul majd az önkormányzati választásokon a kerület polgármesteri posztjáért. Négy évvel ezelőtt a szocialisták és szabaddemokraták nem tudtak megegyezni, így egymás ellenében indították jelöltjeiket, aminek az lett a vége, hogy a fideszes Rátonyi Gábor nyert. Most a kerületi elnök, Szűcs a legesélyesebb jelölt, aki Tóth ellenfele. Lehetséges jelölt még Csiha Judit, aki a mostani választásokon egyéniben bejutott a parlamentbe. Mellettük a HVG megemlíti Magyar Bálint nevét is.
A hetilap szerint nagy politikai karrierlehetőség néz ki annak, aki a XIV. kerületben hosszú távra tervez: a tavaszi országgyűlési választásokon győztes két kerületi képviselő, Csiha Judit és Baráth Etele ugyanis fontolgatja, nem indul 2010-ben. Most erre pályázik Tóth?