Újra megrohamozták a boltokat zsebkendőért és WC papírért

50-100 százalékkal több higiéniai papírterméket adnak el a hipermarketekben most, mint tavaly ilyenkor.

Jelentősen megugrott a higiéniai papírtermékek iránti kereslet, a hipermarketekben 50-100 százalékkal több WC-papírt, papír zsebkendőt, háztartási papírtörlőt vásároltak, amióta múlt héten a kormány bejelentette a járványügyi korlátozásokat – közölte az MTI.

A kisebb üzlethálózatokban a növekedés nagyjából 15 százalékos – mondta Vajda Attila, Vajda-Papír Kft. ügyvezető igazgatója. Hozzátette: teljes létszámmal dolgoznak, a gyártás folyamatos a dunaföldvári, székesfehérvári és a budapesti gyáregységben is, éjjel-nappal a hét minden napján.

Tömeg a Tesco parkolójában
Nagy Jácint

A termékek ára várhatóan nőni fog, egyes termékeknél már márciusban is 5-10 százalékos áremelkedés lesz tapasztalható, az alapanyagok drágulása miatt.

Hétfő óta ugyan több boltnak zárva kell tartania, de az élelmiszerüzletek, ahol WC-papírt is lehet venni, ugyanúgy nyitva vannak, mint eddig.


Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Hírek