Alig tíz nap alatt talpra állt listájuk
Megerősödésüket jelzi, hogy miközben négy évvel ezelőtt még nehezen találtak jelölteket akkor Pavelkovits László és Csinger Péter független képviselők mögé álltak támogatásukkal , addig most a szimpatizánsok egyenesen náluk jelentkeztek: alig tíz nap alatt talpra állt listájuk, így az egyesület a tizenhét választókerület mindegyikében saját emberével szállhat ringbe.
Nem húznak egyik oldal felé sem
Soha nem kötöttünk paktumot sem a jobb-, sem a baloldallal, sem titkosat, sem nyíltat vette át a szót Gombás Endre. A Szövetség Szombathelyért Egyesület elnöke és polgármesterjelöltje felhívta a figyelmet arra, hogy annak ellenére, hogy ő maga még egy Ipkovich György által felkínált alpolgármesteri tisztséget is visszautasított, éppen az a Molnár Miklós (Pro Savaria Egyesület) vádolta meg az MSZP-vel való kokettálással, aki októberben Fidesz-narancssárgában indul.
Gombás úgy érzi, az ígéreteiket betartani nem képes győztes szocialisták és a valamennyire szétzilált ellenzék mellett most van igazán nagy szükség rájuk, erre utalnak a közvélemény-kutatási eredmények is: az MSZP 14%-ot vesztett a választások óta, ez a szám mégsem vándorolt át a Fideszhez. Az elnök sikertörténetnek nevezte egyesületük eddigi működését, azon belül is a 2004 tavaszán megalkotott támogatási rendeletet, ami nem teszi bizonytalanná, hogy a civilekhez miképpen áll a mindenkori városvezetés.