Kit képvisel a parlamentben Ipkovich György?

Ágh Péter fideszes képviselő nyílt levélben kérdezi a polgármestert

A Fidesz iroda alkalmazottai kicsit meglepődtek, amikor tíz perccel a meghívóban bejelentett időpont előtt a sajtótájékoztató iránt érdeklődtünk, ők ugyanis nem tudtak róla. Aztán gyors telefon, és megnyugtatnak, valóban itt lesz Ágh Péter országgyűlési és városi képviselő tájékoztatója.

„Káros az embereknek, családoknak”
Ágh Péter a tájékoztatón megjelent mindhárom újságíró előtt két parlamenti szavazást említett meg.
Az első július 10-én, a képviselő által Gyurcsány-csomagnak nevezett kormánylépések elfogadása volt. Ágh kijelentette, az intézkedések következtében minden adó és járulék növekedett, a KSJ adatai alapján készített Fidesz felmérés szerint egy kétfős család kiadásait éves szinten 240 ezer forinttal növelik ezzel. Utalt a jegybank és a pénzügyi tárca előrejelzésére is, miszerint jövőre 3 százalékkal csökkennek a reálbérek, 6-7 százalékra nő az infláció és növekszik a munkanélküliség is.
Ágh hangsúlyozta, a javaslatot, amely „káros az embereknek és a családoknak”, Ipkovich György is megszavazta.

„Egyértelmű negatív következmények”
A másik ügy a tandíjról szóló, július 24-i szavazás volt. A politikus utalt az MSZP és az SZDSZ kampányígéretére, miszerint nem vezetik be a tandíjat. Úgy vélte, a felsőoktatás költségeit nem lenne szabad a hallgatókra hárítani, hiszen a tanulás egyébként is sok pénzbe kerül.
Kijelentette, a tandíjfizetési kötelezettség a szombathelyi főiskolát és a hasonló profilú többi intézményt is érinti majd, azokra „egyértelműen káros következményekkel hat”. A tandíjat fizető hallgató ugyanis „erősen el fog gondolkodni azon, melyik intézményt válassza”.
Ágh Péter szerint megdöbbentő, hogy Szombathely polgármestere mindkét előterjesztésre igennel szavazott.

Nyílt levél
A képviselő bejelentette, nyílt levélben kéri meg Ipkovich Györgyöt arra, hogy nyilatkozzon, milyen szempontok alapján, milyen szakmai érvek mellett szavazta meg a két intézkedést, miért asszisztál „egy kormány pénzbehajtásához”?
Feltette a kérdést, hogy a polgármester a Magyar Szocialista Pártot, vagy Szombathely lakóit képviseli-e a parlamentben?
Ágh Péter elismerte, hogy egy képviselőt nem lehet felelősségre vonni szavazatáért, de úgy vélte, erkölcsileg mindenképpen kritizálható, hova teszi voksát. Kifejezte reményét, hogy a város első embere a jövőben „nem adja arcát a sarcokhoz”. Egyúttal felszólította a polgármester, készítsen hatástanulmányt arról, hogy a „csomag” hogyan érinti a szombathelyieket, a tandíj bevezetése pedig milyen hatással lesz a főiskola lehetőségeire.
Egy újságírói felvetésre, miszerint miért furcsa, ha egy kormánypárti képviselő támogatja a kormányprogramot, kifejtette, az elmúlt években is volt példa a frakcióból történő kiszavazásra, ha az adott képviselő nem értett egyet az előterjesztésre. „Ezekben az ügyekben azonban nem így történt” – fejezte be a sajtótájékoztatót Ágh Péter.

Dr. Ipkovich György
Szombathely Megyei Jogú Város
Polgármestere   
részére

Tisztelt Polgármester Úr!

A 2006-os tavaszi választásokat követően Ön a Parlamentben a második ciklusát kezdte meg. Városunk számára öröm, ha a megyeszékhely minél több parlamenti képviselővel rendelkezik a törvényhozásban, hiszen ez azt jelenti, hogy hatékony képviselete van a szombathelyi embereknek, a szombathelyi családoknak, a szombathelyi vállalkozóknak. Az elmúlt hónapban több fontos szavazás is történt a Tisztelt Házban. Ezek a döntések nagyban érintik a szombathelyiek életét, mindennapjait, jövőbeni lehetőségeit.

2006. július 10-én fogadta el az Országgyűlés szocialista-szabad demokrata többsége a Gyurcsány-csomagot. Azt a csomagot, amely az elmúlt négy év hibáit a magyar emberekkel akarja megfizettetni. Az elfogadott, a kampányígéretekkel szöges ellentétben álló intézkedések értelmében szinte valamennyi adó nő, ami jelentős mértékben növeli a lakosság és a vállalkozások terheit. A Központi Statisztikai Hivatal adatait alapul véve a Fidesz szakértői forintosították, hogy a megszorítások miatt pontosan mennyivel is emelkednek a családok kiadásai. Az áfaemelés, az energiaárak növekedése, valamint a munkavállalói és egészségbiztosítási járulék emelése összességében évente 240 ezer forintos pluszterhet ró egy átlagos kétgyermekes családra. A jegybank és a pénzügyi tárca sajtóban is megjelent előrejelzéseiből kiderül: a járulékemelések és egyéb adónövelések miatt jövőre 3-4 százalékos reálbércsökkenés várható, miközben az infláció 6-7 százalékra pörög fel, s a munkanélküliség is tovább emelkedhet.
Tisztelt Polgármester Úr! Ez a csomag nem szolgálja a szombathelyi emberek, a szombathelyi családok, a szombathelyi vállalkozók érdekeit. Ennek ellenére a parlament weblapján található kimutatás szerint Ön megszavazta ezt az előterjesztést.

2006. július 24-én fogadta el a kormánypárti többség a Tisztelt Házban a Felsőoktatási törvény módosításáról szóló javaslatot. Ezzel a döntéssel az MSZP és az SZDSZ képviselőcsoportjai rácáfoltak korábbi ígéretükre, mely úgy szólt: nem lesz tandíj. Ez a döntés több százezres, bizonyos esetekben több millió forintos terhet is róhat a továbbtanulni kívánó szombathelyi fiatalok családjaira.
A tandíj bevezetése hátrányosan érintheti a Berzsenyi Dániel Főiskolát is. Kérdésemre Szabó Zoltán, az Országgyűlés Oktatási Bizottságának szocialista elnöke is elismerte: a felsőoktatási intézmények versenyében a tandíj bevezetése negatívan hathat a szombathelyi főiskolára.
Tisztelt Polgármester Úr! Ez a javaslat sem szolgálta a szombathelyiek érdekeit, Ön a kimutatások szerint mégis megszavazta.

Tisztelettel azzal a kérdéssel fordulok a szombathelyi Fidesz nevében Önhöz, városunk polgármesteréhez, hogy mi alapján szavazta meg ezeket az előterjesztéseket, melyek jelentős terhet raknak városunk polgárainak vállára? Milyen szakmai érvek szóltak amellett, hogy asszisztáljon a Gyurcsány - kormány pénzbehajtásához? Tisztelt Polgármester Úr! Sajnos fel kell tennünk a leglényegesebb kérdést: kit képvisel Ön a Parlamentben, az MSZP-t, vagy Szombathely lakosságát?
Felelős választ szeretnénk kapni, ezért egy kéréssel fordulunk Önhöz. Szeretnénk, ha Polgármester Úr az önkormányzati választásokig készítetne egy hatástanulmányt arról, hogy a Gyurcsány-csomag megszorító intézkedései milyen hatással vannak a szombathelyiek életére, a tandíj bevezetése pedig hogyan érinti a városban élő fiatalok lehetőségeit, a Berzsenyi Dániel Főiskola jövőjét.
Tisztában vagyunk azzal, hogy képviselőt szavazatáért felelősségre vonni nem lehet, de nagyon bízunk abban, hogy Polgármester Úr a jövőben nem adja a nevét hasonló sarcok kivetéséhez.

Szombathely, 2006. augusztus 11.

Tisztelettel:

Ágh Péter
országgyűlési képviselő,
Szombathely MJV Önkormányzatának tagja

FIDESZ-MAGYAR POLGÁRI SZÖVETSÉG
SZOMBATHELYI SZERVEZETE
9700 Szombathely, Szent Márton u. 10

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet