Átadták a vásárcsarnok főépületét

A két hetes felújítási munkálatok időben befejeződtek. Mint ahogy arról korábban rádiónk is beszámolt, több mint 30 éve nem történt rekonstrukció a piacon az apróbb munkálatokon kívül. Az egész felújítás - beleértve az asztalfelújítást, a festést, a padozatcserét - összesen 20 millió forintba került - tudtuk meg Tóth Imre igazgatótól, és nagy örömükre ez mind az árusok, mind a vásárlók megelégedettségét szolgálja. A vásárcsarnok vezetése egyébként tervezi a másik csarnok és a nyitott rész felújítását is, azt azonban még nem tudják mikor és miből lesz erre pénz.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek