Pénteken folytatódik a Savaria Szépe választás, szombaton lesz a tűzijáték

Mint azt a szombathelyiek is tapasztalhatták, a vihar elmosta a Fő tér avató ünnepség esti programjait. Félbeszakadt az eső miatt a szépségkirálynő választás, elmaradtak a koncertek és a tűzijáték – ez utóbbira több százan vártak, mert már elállt közben az eső. Ám nem ázott el minden végleg, mint ahogy a Városháza közleményéből kiderül, folytatás következik. Ez azt is jelenti, továbbra is szavazhat a Nyugaton arra, hogy Ön szerint ki Savaria Szépe..

Sajtóközlemény

Tisztelt Szombathelyiek!

Mint Önök is tapasztalták, tegnap este rendkívüli időjárás volt Szombathelyen és az országban is. Emiatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a Fő tér avató esti programjait elhalasztják. Erre késztetett bennünket az is, hogy a színpad technikai felszerelése, valamint a tűzijátékot vezérlő rendszer egy része is elázott. Így már nem tudtuk garantálni a rendezvény biztonságát.

Az elmaradt programok egy részét azonban pótoljuk.
A Savaria Szépe szépségverseny második fordulójára és a döntésre augusztus 25-én, pénteken 10.30- kor kerül sor a Városháza előtti Fórum színpadon.
A tűzijátékot pedig augusztus 26-án, szombaton, éjfélkor rendezzük meg a Savaria Karnevál keretében.

Azoktól, aki nem értesülhettek időben programok elmaradásról, és az eső elálltával hiába vártak rájuk, elnézést kérünk, de talán a Budapesten történtek is igazolják, jól döntöttünk.

Szombathely, 2006. augusztus 21.

Szombathely Város Önkormányzatának Hivatala

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet