Öltönyben is legiós
Szombathely főlegiósa úgy tűnik, munkaidejében sem vetkőzi le teljesen római énjét: Ipkovich György a Vas Megyei Munkaügyi Központban az antik filozófiában való jártasságát csillogtatta, amikor a sajtótájékoztatóra összegyűlt újságírók előtt a régi római mondást (Ha békét akarsz, készülj a háborúra!) idézte a város munkaerőpiaci törekvéseivel kapcsolatban. (Egyes sasszemű kollégák a mondat elhangzása közben egy, a politikus ingjének és nyakkendőjének jótékony takarásában megcsillanó, gazdagon díszített mellvértre is figyelmesek lettek
)
Mint később kifejtette, a polgármester ezzel arra célzott, hogy bár a munkaerőpiacon jelenleg nincs szégyellnivalója városunknak, azért továbbra is szükség van folyamatos, és hosszútávú hatással bíró intézkedésekre.
Krízis után pozitív tendenciák
Kovács Péter, a megyei munkaügyi központ igazgatója ezután ismertette, hogy a vasi megyeszékhelyen és annak környékén regisztrált munkanélküliek száma az idei év januárjától több száz fővel csökkent, így megyénkben a 2004-ben és 2005-ben átélt krízis után végre pozitív tendenciák tapasztalhatóak.
Kiderült az is, hogy a statisztikai adatok alapján Szombathely 3,29 százalékos munkanélküliségi rátája Budapest, Győr és Veszprém után a negyedik legalacsonyabb az országban.
Közlekedés: a munkaerőpiac esetében is kulcskérdés
Megtudhattuk még, hogy a Regionális Fejlesztési Tanács a nyugat-magyarországi régió munkaerőpiaca kapcsán nagy reményeket fűz a terület közlekedési infrastruktúrájának megerősítéséhez, ezen belül is a vasúti, a közúti és légi közlekedés lehetőségeinek fejlesztéséhez, valamint a 85-ös és 86-os út megvalósításához.
A polgármester szerint ez utóbbi kivitelezésének mérlegelésekor az az igazi kérdés, hogy a régió részese szeretne-e lenni a nagy lehetőségekkel kecsegtető Gdansk-Koper európai közlekedési tengelynek.
Hol vár állott ott ülni fognak
Ipkovich György kiemelte, hogy a volt laktanya területén folyó börtönberuházás előnyei a munkaerőpiacon is megmutatkoznak, hiszen a modern büntetés-végrehajtási intézetben hamarosan több száz szakképzett közhivatalnok állhat munkába.
Elmondása szerint emellett a beruházás ipartelepítést is indukál: tárgyalások folynak az annak környékén található katonai ingatlanok átvételéről, mert a város a tervek szerint a jelenleg a katonaság tulajdonában lévő ingatlanokra építené fel második ipari parkját.
Hosszútávú tervek
A sajtótájékoztatón szó esett a közoktatás átalakításának szükségességéről, valamint a szakmunkáshiányról is. Jelenleg ugyanis számos divatszakmában (ügyvéd, kommunikációs szakember stb.) túlképzés tapasztalható, míg az itthon és külföldön egyaránt keresett, jól képzett szakmunkásokból (vízvezetékszerelő, asztalos stb.) nincs elég sem a régióban, sem Magyarországon.
A munkaügyi hivatal igazgatója szerint ebben a témában érdemes lenne hosszabb távon gondolkodni, példaként a Szombathelyi Térségi Integrált Szakképzési Programot említette.
| Tanuljon a háborúra készülni a Nyugattal!
Szombathely polgármestere köztudottan a szombathelyi Legio XV. Apollinaris római hagyományőrző csoport tagja, így bizonyára az átlagosnál járatosabb a római kultúrában. A sajtótájékoztatón idézett közismert mondat, miszerint Ha békét akarsz, készülj a háborúra! (Sic vis pacem, para bellum, ejtsd: Szik visz pácem, para bellum.) azonban másoknak is ismerős lehet, ám kevesebben vannak tisztában annak eredetével is. Ön sem erősíti ezek táborát? Sebaj, olvasson tovább, alább mindent megtudhat. Qui desiderat pacem, bellum preparat (Aki békére vágyik, háborúra készül.), szólt Flavius Vegetius Renatus római katona és filozófus eredeti mondata, amelyet a De re militari című írásában jegyzett le, Krisztus előtt 390-ben. Qui desiderat pacem, bellum praeparat; nemo provocare ne offendere audet quem intelliget superiorem esse pugnaturem. (Aki békére vágyik, háborúra készül; senki sem provokál, és nem is támad azok közül, akik tudják, hogyan lehet győzedelmeskedni a csatában.) Flavius Vegetius Renatus: De re militari (részlet) |