Eddig: 519 863 / 3 000 000 Ft, 37 támogató. Még10nap.
Légy része az igazságnak!

Rendőrségi hírek Vas megyéből 09. 18.

Kreszbűnözők Péntek délután egy forgalmista jelezte, hogy ismeretlen a 8-as főútnál a Körmend és Zalalövői vasútvonal mentén öt vasúti jelzőtáblát megrongált, a közlekedés biztonságát veszélyeztetve ezzel. Vasárnap hajnalban pedig Szombathelyen a Kiskar utcából bűncselekmény gyanúja miatt állítottak elő a járőrök két helybeli férfit, akik a Thököly és Aréna utca kereszteződéséből egy veszélyt jelző közlekedési táblát szereltek le és lovasítottak meg. Trükkösök Celldömölkön Péntek délután jelezték a celldömölki rendőrségre, hogy a délelőtt folyamán trükkös tolvajok jártak egy idősebb nőnél. Két férfi azzal az ürüggyel ment be az idős hölgyhöz, hogy a szomszéd ház felújításánál dolgoznak, és a hátsó kerítést szeretnék megnézni. Távozásuk után fedezte fel a sértett, hogy a szobaszekrénye 220 ezer forinttal lett könnyebb. Ki korán kel, nagymotort lel Vasárnap délelőtt jelezték, hogy a Váci Mihály utcai kutyafuttatónál a bokorban találtak egy piros ETZ motorkerékpárt. A járművet a rendőrök beszállították a kapitányságra.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek

Tovább az oldalra