Légy része az igazságnak! 2023. november 27-től december 11-ig tart támogatás-gyűjtő kampányunk. Ennek során 3 millió forintot szeretnénk összegyűjteni. Minden forint számít!
Budapesten a rendőrök hajnalban kiszorították a Magyar Televízió székházában maradt embereket, és a Szabadság teret is teljesen megtisztították a tüntetőktől. Az MTV székházánál és az épületben a rendőrség megkezdte a helyszínelést. A rendőrök könnygázzal és vízágyúkkal sem tudták megfékezni az estétől hajnalig köveket dobáló tömeget. Késő este a tüntetők egy része betörte a MTV székházának bejáratát, majd később elfoglalták az épületet. Az első három emeleten feldúlták az irodákat, többen fosztogatni kezdtek, technikai berendezéseket vittek magukkal. A Szabadság téren felgyújtották a közszolgálati televízió több autóját, a tér környékén pedig egy rendőrautót, és többet megrongáltak. Újraindította adását reggel a Magyar Televízió.
Százkét rendőr sérült meg a Szabadság téri tüntetésen. A Honvéd Kórházban megműtötték a súlyos koponyasérülést szenvedett rendőrt, akinek állapota kielégítő, magánál van. A Fővárosi Védelmi Bizottság az éjszakai órákban tartott rendkívüli ülésén intézkedéseket hozott a közterületi rend helyreállítása, a zavargások megszüntetése és a városlakók nyugodt életkörülményeinek biztosítása érdekében. Gergényi Péter rendőrfőkapitány tájékoztatása szerint a megsérült rendőrök mellett kórházba vittek több mint harminc randalírozót is. Győrfi Pál az Országos Mentőszolgálat szóvivője azt mondta: előreláthatólag 150-re nőhet a könnyebben sérültek száma.
Felajánlotta lemondását a Szabadság téri tüntetés idején az igazságügyi és rendészeti miniszter. Petrétei József a Magyar Televízió reggeli műsorában elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnök nem fogadta el lemondását, kérte, hogy maradjon a helyén. Reggel kilenc órára egyébként összehívták a nemzetbiztonsági kabinetet - jelentette be az igazságügyi és rendészeti miniszter. Petrétei József elismerte: a rendőrség nem készült fel arra, hogy ilyen erőszakos cselekményekre kerül sor.
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön
keresztül itt
, vagy facebook messengeren
ide kattintva
. Esetleg emailben, itt:
jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu