Nem szűnt meg a lignitbánya veszélye

Egy jogszabálytervezet szerint mégis engedélyezhető a nyíltszíni bányászat a kérdéses területen. A környék lakosainak ismét össze kéne fogniuk a koncepció módosítása érdekében.

Sajtótájékoztatóra invitálta az újságírókat péntek délután Narda leköszönő polgármestere. Horváth Sándor elmondta, hogy az új Országos Területrendezési Terv koncepciója három érintett település esetében nem tiltja meg a nyíltszíni bányászatot.

„Senki nem szerepeltette az ügyet a kampányában”

Horváth Sándor kifejtette, a tájékoztatót azért most tartja, mert a kampány végére kiderült, hogy egyetlen jelölt sem szerepelteti programjában a lignitbánya elleni fellépést.
Az Országos Területrendezési Terv koncepciója ugyanis hetek óta elérhető az interneten, társadalmi vitája novemberben kezdődik és tavasszal zárul. Az elképzelések szerint a végleges változat július közepén kerül a kormány elé.
A koncepció térségi övezetekre osztja az ország területét, a besorolástól függően tiltja, illetve engedélyezi a nyíltszíni bányászatot. A laikusok számára kissé érthetetlennek tűnő magyarázat szerint Lövő, Felsőcsatár és Vaskeresztes az országos jelentőségű tájképvédelmi területhez tartozik, itt tilos a nyíltszíni bányászat. A többi falut azonban a kulturális örökség szempontjából kiemelten kezelendő területhez sorolták, amelyen belül szintén több kategória létezik. Ezek egyikének, a történeti települések kategóriájának leírásában nem szerepel a bányászatot megtiltó kitétel.

Összefogásra van szükség

Horváth Sándor kijelentette, az érintett települések kategóriába sorolásáról nincs információ, így, ha azok a fenti kategóriába tartoznak, elviekben engedélyezhető a nyíltszíni bánya megnyitása. „Amíg esély van rá, addig mindig lesz olyan vállalkozás, amelyik ki akarja használni a lehetőséget” – mondta.
A települések érvényes rendezési tervükben megtiltották ugyan a nyíltszíni bányászatot, Horváth Sándor szerint azonban az országos terv ezeknél magasabb rendű jogszabály, ezért a környék lakosainak ismét össze kell fogniuk a koncepció módosítása érdekében.
Az Országos Területrendezési Terv társadalmi vitája jövő tavasszal zárul, és a nyáron kerül a kormány elé.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet