Álomból rémálomba – az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc

Kiállítás a Savaria Múzeumban

A két intézmény együttműködése már hosszú múltra tekint vissza. Legutóbb 2005. december 20. és 2006. március 31. között volt látható az „Egy évtized két arca” című kiállítás a Savaria Múzeumban. Ekkor Burgenland és Vas megye 1945–55 közötti történetét mutatták be. Az együttműködést most magasabb szintre helyezték: e kiállítás már a koncepció kialakításától kezdve közösen készült és a magyar oldal bemutatását kiterjesztették az egész Nyugat-dunántúli régióra.

Hármas egység
A koncepció megtervezésével és kivitelezésével megbízott építész – Erich Woschitz – a kiállítóteret a társadalomtörténészek által kidolgozott hármasságnak megfelelően alakította ki. Az osztrák és magyar oldalt a „vasfüggöny” – a műszaki zárat idéző térelemsor – választja ketté. A látogató eldöntheti, hogy a magyar vagy az osztrák oldalon kezdi a tárlat megtekintését.

A kiállítóteret nagyméretű paraván zárja le, amelyen a „vasfüggönyről” készített, óriásplakátként kinagyított fotó látható. A paraván túloldalán a mosontarcsai (andaui) hídra emlékeztető emelvényen keresztül juthatunk át „egyik országból a másikba”.

Osztrák és magyar szakemberek közreműködésével katalógus is íródott a kiállításhoz: A kiadvány magyar nyelvű változata a szombathelyi kiállításra készül el. A kötet értékét nagyban növeli, hogy a téma szinte érintetlen, tehát a közreműködőknek először forrásfeltárást kellett végezniük.

Magángyűjteményekből is válogattak
A kiállításhoz felhívás útján magánszemélyektől is gyűjtöttek olyan tárgyakat, dokumentumokat, amelyekhez tulajdonosának személyes élményei, történetei is kötődnek.

A tárgyak gyűjtése mellett a rendezők fontosnak tartották, hogy ezeket a történeteket is megörökítsék az utókor számára. A kamerával rögzített interjúkat a kiállítás szombathelyi bemutatásakor tekintheti meg először a közönség.

A kiállítás fejezetei a „magyar oldalon”:
– Az 50-es évek
– Forradalom és szabadságharc Nyugat-Dunántúlon
– Megtorlás a nyugat-dunántúli régióban
– Határőrizet és menekültügy 1948–89
– „Hol zsarnokság van, ott zsarnokság van”
– Mentalitás és társadalomtörténeti példák a népi demokráciából
– A Kádár-korszak (1957–1989)

A kiállítás fejezetei az „osztrák oldalon”:
– Segélyintézkedések szervezése a magyar menekültek számára Ausztriában
– Szövetségi hadsereg, csendőrség és vámőrség határmenti bevetésen
– A mosontarcsai (andaui) híd mítosza
– Egy határ, mely más, mint a többi – Burgenland és a „vasfüggöny”
– A magyarországi krízis nemzetközi összefüggései

Program
2006. október 22. vasárnap
Helyszín: Savaria Múzeum, Szombathely, Kisfaludy S. u. 9.

16:30
Kiállítás megnyitó
„Álomból rémálomba. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc”
– Köszöntőt mond: Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő
– A kiállítást megnyitja: Szerencsés Károly egyetemi docens, kandidátus (Eötvös Lóránd Tudományegyetem)
– Az 1956-os forradalom és szabadságharc nyugat-magyarországi történéseit feltáró pályamunkák elkészítésére középiskolai tanulók számára hirdetett pályázat eredményhirdetése, díjátadás — Dr. Horváth Sándor PhD megyei múzeumigazgató

18:00
Találkozás az „Álomból rémálomba” című kiállítás rendezőivel
Leonard Prickler, Andreas Steiger, Wolfgang Bachkönig, Michael Hess, Jakob Perschy, Dieter Sorger, Pia Bayer) Bajzik Zsolt, Horváth Sándor, Katona Attila, Kolnhofer Vince, Révész József, Tóth Kálmán

Tárlatvezetések az „Álomból rémálomba” című kiállításban
19:00 – Katona Attila főiskolai adjunktus (Berzsenyi Dániel Főiskola Történettudományi Intézet)
22:30 – Dr. Horváth Sándor PhD megyei múzeumigazgató

19:00
Módszertani megbeszélés a Nyugat-magyarországi régió 1956-os helyi történéseit feltáró pályamunkák elkészítésére meghirdetett diákpályázat résztvevőivel és felkészítő tanáraikkal

Résztvevők: Gyurácz Ferenc (főszerkesztő, Vasi Szemle); Kolnhofer Vince (történész, Savaria Múzeum); Mayer László (levéltáros, Vas Megyei Levéltár); Kalocsainé Magyar Éva (a Savaria Múzeum munkatársa); Tóth Kálmán (múzeumpedagógus, Savaria Múzeum). Helyszín: Kőtár

20:00
„Október tűzvirága”
A kőszegi Jurisich Miklós Gimnázium tanulóinak versekből és kőszegi vonatkozású visszaemlékezésekből szerkesztett műsora, Varga Enikő pályamunkájának felhasználásával. Felkészítő tanár: Horváth Dániel. Helyszín: kőtár.

21:00
Filmvetítés
A feldobott kő. (1968. magyar, fekete-fehér játékfilm. Rendező: Sára Sándor. Helyszín: kőtár.

További információk:
Savaria Múzeum Közönségkapcsolati Osztály, tel.: 94/501-948

e-mail: kozmuvelodes_KUKAC_savariamuseum_PONT_hu
honlap: www.savariamuseum.hu

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet