"Megegyezésre van ítélve a politikai garnitúra". Az ellenzék új javaslattal fordul a városvezető koalícióhoz

"A 48 százaléknyi mandátumot szerzett FIDESZ-KDNP-Pro Savaria frakciószövetség 38 százalékos részvételi arányt kér a bizottságokban".

„Készek vagyunk a kompromisszumra”
Vígh Gábor képviselő szerint 1990 óta nem volt ilyen nyitott a helyzet a közgyűlés megalakulása után. Az ellenzék azért nem töltötte be a felkínált bizottsági helyeket, mert a közgyűlési 48 százalékos részvételi arányuk ellenére csupán a bizottsági helyek 20 százalékára kaptak ajánlatot.

Vígh Gábor szerint a bizottsági részvétel azért is fontos, mert azok egy része átengedett hatáskörrel rendelkezik. „A gazdasági bizottság például önállóan dönthet bizonyos gazdasági ügyekben, a kulturális és a városfejlesztési bizottság is önállóan felhasználható kerettel rendelkezik” – jelentette ki.

Lazáry Viktor úgy vélte, a választói akarattal ellentétes a koalíció által felkínált 20 százaléknyi hely. „Leszögezzük, hogy szeretnénk részt venni a közgyűlés munkájában, ezért azzal a kéréssel fordulunk a városvezetéshez, hogy biztosítsák a demokratikus kontroll lehetőségét.”

Az ellenzék javaslatait Horváth Csaba ismertette. Kijelentette, a kompromisszum érdekében megelégednek a 38 százalékos részvételi aránnyal, de úgy vélik, csökkenteni kell a bizottságok számát. „Készek vagyunk a kompromisszumra a város működőképessége érdekében.” – mondta.

„Politikailag elfogadhatatlan”
Vígh Gábor hozzátette, szükségesnek tartják egy kis létszámú költségvetési szakmai bizottság létrehozását, „azért, mert segíteni szeretnénk a nem túl rózsás pénzügyi helyzetből való kilábalásban”. Ehhez „elengedhetetlen egy erős költségvetési kontroll”.

A képviselő szerint a legnagyobb probléma, hogy a bizottságokba egy szakértőjüket sem tudják delegálni, miközben „az MDF és az ESZE tíz-tíz szakértőt küldött”.

Hozzátette, egy párt számára politikailag elfogadhatatlan, „hogy egy kisebb szervezet több tagot delegálhat”. Kijelentette, „ha ez a megalázó helyzet marad továbbra is, akkor nem tudunk részt venni a bizottsági munkában”.

Kérdésre válaszolva Vígh Gábor elmondta, nincs forgatókönyvük arra az esetre, ha a koalíció nem fogadja el az új ajánlatot. „Megegyezésre van ítélve a politikai garnitúra.” – fejezte be.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet