Mély árok a közgyűlésben
Horváth Zsolt, a FIDESZ városi elnöke szerint Ipkovich György polgármester felháborító módszerekkel ásott mély árkot a közgyűlésben. Horváth Zsolt kijelentette, a Nyugat.hu-n megjelent interjú alapján a polgármester Czeglédy Csabán keresztül nyílt háborút hirdetett. A FIDESZ viszont nem akar háborút, tisztességes és korrekt együttműködést szeretne mondta.
A frakciószövetség döntését Marton Zsolt frakcióvezető jelentette be. Mint mondta, a közgyűlési vitára végleges megoldást kell találni, az egyeztetések során kiderült, hogy a polgármester az ellenzék és szakértőinek munkájára nem tart igényt. Hozzátette: a múlt pénteki negyedórás egyeztetés csupán a látszatnak szólt, ez a módszer elfogadhatatlan.
Hangsúlyozta, amíg Ipkovich György polgármester nem változtat álláspontján, az ellenzéki képviselők a bizottsági üléseken tanácskozási joggal, tiszteletdíj nélkül vesznek részt.
Nincs más lehetőségünk, nincsenek betöltetlen helyek a bizottságokban jelentette ki.
A vitát le kellene zárni
Molnár Miklós, a Pro Savaria frakcióvezetője szerint a koalíció politikájára jellemző, hogy miközben kommunikációjukban együttműködési szándékot nyilvánítanak ki, cselekedeteikben szó sincs erről.
Hozzátette, képviselőik maximális energiával vesznek majd részt a munkában, illetve hogy a vitát le kellene zárni, nem ezzel kellene már foglalkoznia a közgyűlésnek. Molnár Miklós kijelentette: a történtek diktatórikus városvezetésre utalnak, az ellenzék viszont tisztességtelen politizálásra nem hajlandó.
Kérjenek bocsánatot!
Marton Zsolt bejelentette, hogy a FIDESZ üdvözli, hogy a rendőrök elfogták az MSZP-iroda megrongálásának magányos elkövetőjét. De kijelentette: nem lehet elmenni amellett, hogy az MSZP-sajtótájékoztatón hipotéziseknek adtak hangot. Úgy vélte, hogy a sajtótájékoztatón elhangzottak kapcsolatba hozták a bűncselekménnyel a Fő téri tüntetőket, és arra céloztak, hogy középiskolások lehetnek az elkövetők, valamint szinte társtettesként állították be a FIDESZ-t. Marton szerint az ott elhangzottak egyenes következménye volt, hogy az említett iskola falára ismeretlenek horogkeresztet festettek. Az ellenzéki párt ezért felszólítja Nemény Andrást és Gyebrovszky Jánost, hogy nyilvánosan kérjenek bocsánatot azoktól, akiket összefüggésbe hoztak az üggyel.
Molnár Miklós hozzátette, a szocialista politikusok rendőrségi belső információra hivatkoztak, amely nem létezett, ezért a rendőrséget is meg kell követniük. Marton Zsolt kijelentette: nem lehet úgy politizálni, hogy saját politikai érdekeik mentén kommunikálnak köztörvényes bűncselekményekről.