Hol legyen a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács székhelye?

A tanács helyett a közigazgatási hivatal dönt arról, hogy átkerül-e Sopronból Szombathelyre.

Ma zajlik Zalaegerszegen a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács alakuló ülése. Elsőként arról kellett döntenie a tanácsnak, hol legyen az eddig Sopronban található testület székhelye. A Zala megyei MSZP-elnök – aki egyébként minisztériumi delegált – Szombathelyt javasolta. A tanács 21 tagjából 11-en támogatták. Aztán rögtön vitába is bonyolódtak azon, hogy ez vajon elég-e ahhoz, hogy Szombathely székhellyé váljon.

Míg az egyik tábor szerint elég az egyszerű többség, vagyis a 11 szavazat, a másik tábor szerint legalább minősített többség, sőt a Szervezeti és Működési Szabályzat módosítása kell ehhez. (Az SZMSZ módosításához egyhangú szavazás kell.) Egyébként Szombathely mellett szavazott Kovács Ferenc, a Vas Megyei Közgyűlés fideszes elnöke is.

Miután nem tudtak megegyezni, az ügyben a Közigazgatási Hivatal álláspontját kérik. Döntés 30 napon belül várható.

Napirendi pont volt az is, hogy hol működjön tovább a Regionális Fejlesztési Ügynökség. A Regionális Fejlesztési Tanács munkaszervezet eddig szintén Sopronban székelt. A szavazás során azonban Sopron mindössze 9 szavazatot kapott. (14-re lett volna szükség 21-ből.) Mivel itt sem jutottak egyezségre, a döntés a kormány kezébe került, amelynek 60 napja van gondolkodni.

És bár eddig egy városban, Sopronban működött a fejlesztési tanács és a fejlesztési ügynökség is, nem törvényszerű, hogy ez így is maradjon. Erről szintén az alakuló közgyűlés dönthetett volna.

Személyi kérdésekben is szavaztak az alakuló ülésen. Elnöknek Maninger Jenőt, a Zala Megyei Közgyűlés elnökét és dr. Molnár Csaba miniszteri delegáltat javasolták. 12 szavazattal Molnár Csaba győzött. Az új elnök mellett három társelnöknek is kellett volna dolgoznia, ám itt ismét közbeszólt a politika. Maninger Jenő, a zalai közgyűlés és Kovács Ferenc, a vasi közgyűlés elnöke visszautasította a jelölést, tiltakozva az ellen, hogy szerintük a kormány beleszól a fejlesztési tanácsok működésébe. Így a három helyett egy társelnök lett, Wagner András miniszteri delegált, az egykori szombathelyi polgármester személyében.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet