Sikertelen egyeztetés - A Fidesz szerint nincs konszenzuskészség a városvezetésben

Az MSZP-s alpolgármester elment ugyan a Fidesz-KDNP által kezdeményezett megbeszélésre, aztán távozott is, mert például hiányolta az MDF-t és az ESZE-t.

„Az első lépés lehetett volna”
Az egyeztetést követő sajtótájékoztatón azonban csak a Fidesz-KDNP és a Pro Savaria képviselői vettek részt. Marton Zsolt frakcióvezető szerint a megbeszélést egy tárgyalássorozat első lépésének szánták, amelynek külön aktualitást ad a miniszterelnök kijelentése, miszerint a városoknak januárig el kell juttatniuk a kormányhoz a két évre vonatkozó fejlesztési terveiket.

A frakcióvezető hozzátette, eredeti terveik szerint a sajtótájékoztatót a résztvevők közösen tartották volna, „az MSZP- és az SZDSZ-frakció azonban nem képviseltette magát”.

A megbeszélés „első húsz percében” jelen volt ugyan dr. Czeglédy Csaba alpolgármester, aki szintén fontosnak tartotta az egyeztetést. Kifogásolta viszont, hogy a megbeszélésre nem kapott meghívót sem az MDF, sem az ESZE, és felszólította az ellenzéket, hogy töltsék be a felajánlott bizottsági helyeket.

Elmulasztott lehetőség?
Marton Zsolt kijelentette, sajnálattal vették tudomásul, hogy elbukott a Fidesz-KDNP kezdeményezése, amiért „a városvezetés a felelős”. Megemlítette a Regionális Fejlesztési Tanács keddi alakuló ülését, „ahol jó esély lett volna arra, hogy Ipkovich Györgyöt válasszák meg elnöknek”.

A kormánypárti delegációk viszont politikai megállapodást kötöttek arról, hogy Ipkovich helyett egy „győri szocialista politikus” legyen az elnök. A frakcióvezető mindezt furcsának nevezte, hiszen „most jó lehetőség lett volna arra, hogy Szombathely vezető pozíciót érjen el”, mivel a régió megyejogú városai közül egyedül a vasi megyeszékhelynek van kormánypárti polgármestere.

„Politikai fegyverszünet”
Marton Zsolt kijelentette, nem tettek le szándékukról, hogy politikai fegyverszünetet kössenek a fejlesztések érdekében, január végére ugyanis „elfogadható szintre kell hozni a projekteket, amelyek közül egyedül az Iseum-tervet ismerjük”.

Horváth Zsolt városi Fidesz-elnök szerint párbeszédet szerettek volna, mivel „a legnagyobb gond a párbeszéd hiánya”. Megsimételte, hogy a város legfontosabb ügyeiben egyetértésnek kellene lennie.

Molnár Miklós, a Pro Savaria frakcióvezetője kijelentette, céljuk az volt, hogy a fejlesztéseket kivonják „a közgyűlési csatározásokból”. „Meg kell határozni a prioritásokat”, ugyanis „ha 15:14 a döntés esélye, akkor a szakemberek hozzáállása is más lehet, hiszen nem tudják, nem hiába dolgoztak-e az előkészítésnél”.

A képviselők felhatalmazása
Marton Zsolt úgy vélte, a képviselők nem arra kaptak felhatalmazást választóiktól, hogy „a nyilvánosság előtt parttalan vitákat folytassanak a tisztségekről”, hanem arra, hogy a város érdekében dolgozzanak. Kijelentette, „Czeglédy Csaba ellenállása miatt hiúsult meg a konszenzus”.

Az ellenzéki frakciók „továbbra is megpróbálják létrehozni a kerekasztalt”, mivel „széles társadalmi bázison álló, világosan vázolt jövőképre van szüksége Szombathelynek”.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet