A közoktatás átalakítása az első lépés – Elkezdődik a város intézményrendszerének reformja

Évi 250 milliós költségcsökkenést jelentene, ha az oktatási intézmények...

A nyilvánosság bevonásával kívánnak dolgozni
„Minden politikai erő kiemelt kampánytémája volt a városi intézményrendszer átalakítása” – kezdte a csütörtök délelőtti sajtótájékoztatót Czeglédy Csaba alpolgármester, hozzátéve, hogy a reformot tovább már nem lehet halasztani. Az átalakítás várhatóan több évig tart majd, mivel a város működésének egészét kell megreformálni.

„A közoktatás az intézményrendszer legnagyobb ágazata, és erre a területre készült a legtöbb szakértői anyag” – indokolta az első lépést az alpolgármester. Hangsúlyozta, a város hivatalos honlapján is elérhető húszoldalas dokumentumot vitaanyagnak szánják, amely több elképzelést, alternatívát is tartalmaz.

„Nem biztos, hogy minden változatot meg lehet valósítani, és az sem, hogy az anyag minden lépést tartalmaz már” – tette hozzá, majd kijelentette: „az előkészítő munkát a legszélesebb körű nyilvánosság bevonásával kívánják elvégezni”.

A meghaladott lehetőségek
Németh Kálmán alpolgármester szerint több éve meg kellett volna tenni a lépést, a rendszerben az 1994 és 98 közti ciklusban történt az utolsó változtatás.
Úgy vélte, „a terv kidolgozásakor nem szerepeltek az első helyen a monetáris szempontok, de kétségtelen, hogy a város működési költsége meghaladja a rendelkezésre álló lehetőségeket”. Elismerte ugyanakkor, hogy az átalakítás nem hoz gyors bevételeket, pozitív hatásai csak néhány év múlva jelentkeznek.

„Folyamatosan adunk tájékoztatást az előkészítő munkáról, a reformok végrehajtása mellett elkötelezett a város vezetése” – jelentette ki.

„Itt az alkalom a párbeszédre”
„Minden elképzelésre nyitottak vagyunk, nincsenek tabu témák, nincsenek renegát elképzelések”
– mondta Czeglédy Csaba, de hozzátette: „Egyetlen javaslat van, amit elfogadhatatlannak tartunk, ha valaki azt szeretné, hogy minden maradjon a jelenlegi formában.”
Kijelentette, az ellenzék is megkapta a vitaanyagot, tehát „itt az alkalom, hogy kifejtsék a véleményüket, létrejöjjön a szakmai párbeszéd”.

Hozzátette, az első változat tulajdonképpen az elmúlt 6-8 évben készült szakmai anyagok „esszenciája”, és nincsenek preferált, vagy háttérbe szorított körzetek. A részletek közül csupán annyit említett meg, hogy „áldatlan helyzet, hogy nem szombathelyi lakosok térítésmentesen használják a város közigazgatási rendszerét”.

Feltételes mód
A vitaanyag általánosságokban és feltételes módban fogalmaz, egy-egy területre azonban több alternatívát is tartalmaz. Az óvodák esetében például három szervezeti formát fogalmaz meg.
Az első szerint három összevont óvoda működne a városban, a második közös irányítás alá helyezné az intézményeket, a harmadik pedig lehetőséget biztosítana a magáncélú működtetésre is.

Az általános iskoláknál is az összevonást szorgalmazzák, amelyre több változatot is kidolgoztak. A középiskolák esetében viszont nem tartják indokoltnak a jelentősebb szakmai és szervezeti változtatást, erre a 2009/2010-es tanévtől kerülne sor, mivel az előrejelzések szerint ettől az időszaktól jelentősen csökken a középiskolás korosztály létszáma.
Más kérdés a kollégiumok ügye, a jelenleg hat, intézményhez csatolt kollégium helyett létrehoznák a városi kollégiumot, a megfogalmazott alternatívák azonban több változatot is tartalmaznak.

A végleges reformtervet tehát várhatóan februárban fogadja el a közgyűlés, addig folyamatosan változhatnak az elképzelések.

A sajtótájékoztatón elhangzott, hogy a közoktatás után a kulturális ágazat átalakítása kerül napirendre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet