Világszínvonalú műszer a kórháznak

Picit kisütött a nap a gondokkal küzdő Markusovszky kórház felett: átadták az intézmény új sugárterápiás rendszerét.

Lakner László a kórház főigazgatója elmondta, a kórház nemcsak külső, hanem súlyos belső gondokkal küzd. A legnagyobb problémát nem is az ágyszám csökkentések, valamint a pénzügyi megszorítások jelentik, sokkal súlyosabb probléma, hogy amíg a 90-es évek elején a kórház 2800 dolgozóval működött, ez a szám mára már 1620-ra csökkent, ezzel szemben a betegek száma növekszik. (A további ágyszám-csökkentés, viszont maga után vonja a további dolgozói létszámcsökkentést is.)

Azonban a pénteki napon a Markusovszky kórház ünnepelt, hiszen minden nehézség ellenére egy új sugárterápiás rendszert adhattak át. Ahogyan azt az igazgató úr is mondta:

„Hagyjuk a napot kisütni, engedjük a felhőket elvonulni. Dr. Kocsis Sándor főorvos által, még az 50-es évek elején megálmodott, onkológiai ellátás fejlesztése a mai napon véget ért, és egy új, európai színvonalú onkológiai sugárterápiás rendszer átadására kerül sor.”

A megnyitón részt vett többek között, Varga Mihály a Parlament Költségvetési Pénzügyi és Számviteli Bizottságának elnöke, Kovács Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés elnöke, Marton Ferenc a Vas Megyei Közgyűlés alelnöke, Ipkovich György Szombathely polgármestere.

Beszédében Varga Mihály elmondta, az új beruházás nyertese nem csak a kórház, és a rászoruló betegek, nyertese, egész Magyarország. A jó ügy érdekében, amely mérföldkőnek számít mindenféle tekintetben, félre kell tenni mindenkinek politikai nézetét, és közös erővel kell kiállni.

„Felelősségteljes döntést hozott a Markusovszky kórház, valamint a Vas megyei közgyűlés, hogy ezt a fejlesztést támogatni kell.”- mondta Kovács Ferenc Vas Megyei Közgyűlés elnöke. Hozzátette, reméli, hogy az épülő sürgősségi blokk fejlesztésében is, ugyanilyen felelősségteljes döntést hoznak majd, és minden eszközzel, lehetőséggel támogatni fogják, hogy a 21. század egyik legmodernebb kórházává váljon a Markusovszky.

A megnyitón kitüntetéseket vehettek át az új sugárterápiás részleg üzembe-helyezésénél és telepítésénél közreműködő fizikusok, mérnökök, orvosok, gazdasági szakemberek.

A betegek képviseletében a létesítményt Kardos György az Együtt Egymásért Eséllyel az Életért Egyesület Elnöke vette át.

„Engem ért ez a megtisztelő feladat, hogy átvegyem ezt a csodálatos létesítményt, hozzáteszem hogy európai, sőt világszínvonalon kezelik itt a betegeket, és mivel nekem 10 éve második otthonom ez a létesítmény, ezért is érzem ennek a fontosságát, hogy milyen csodálatos előrelépés ez, és 10 évvel ezelőtt hogyan gyógyították, és hogyan fogják most a daganatos betegeket ezekkel a világszínvonalú technikai berendezésekkel. Számunkra megnyugtató érzés az, hogy a szombathelyi onkológiai osztály csapata eddig is remek munkát végzett és így lesz a jövőben is.”

adó 1% nyugat.hu 2025

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!

A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet