250 éve született Berzsenyi Dániel, emléknappal és koszorúzással emlékeznek a költőre

Az emlékév nyitásaként egy kiállítás is nyílt a Berzsenyi Könyvtárban.

Nagyszabású programsorozattal emlékeznek meg Vas megyében Berzsenyi Dániel születésének 250. évfordulójáról. Ennek részeként többek között emléknapot szerveznek és megkoszorúzzák a költő szobrát is Szombathelyen.

Az eseménysorozat megnyitóját kedden délelőtt rendezték a Berzsenyi Könyvtárban, ahol „Minden csak jelenés; minden az ég alatt” címmel kiállítás is nyílt. Baráthné Molnár Mónika, az intézmény igazgatója arról beszélt, a tárlat során Berzsenyit, mint embert szeretnék bemutatni: a magányos, befelé forduló, ugyanakkor belső gazdagsággal élő alkotót.

Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

A megnyitón részt vett még Nemény András polgármester, aki egyebek mellett arról beszélt, a 250 év elsősre soknak tűnik, de ha úgy vesszük, még élhet ember, aki beszélhetett olyannal, aki találkozhatott is a költővel. Hozzátette, ha Berzsenyi ma élne, biztosan örülne a megemlékezésnek, ugyanakkor idegennek érezné magától a világot, hiszen amikor saját korában is utaznia kellett egy másik városba, nem érezte jól magát.

Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu
Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

A megnyitón Majthényi László, a Vas Vármegyei Közgyűlés elnöke az emlékév programjairól beszélt. Többek között

  • május 8-án ünnepi közgyűlés lesz a megyeházán
  • majd megkoszorúzzák a költő Berzsenyi téren álló szobrát Szombathelyen
  • Egyházashetyén - a költő szülőfalujában - pedig május 9-én Berzsenyi emléknapot tartanak.
  • Bonyhádi Zoltán/szombathely.hu

    Az eseményen részt vett még Szabó Tibor a Weöres Sándor Színház igazgatója, aki a költő két versét szavalta el, valamint Simon Bulcsú a Szombathelyi Művészeti Szakgimnázium hegedű szakos tanulója is.

    Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

    A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
    A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

    Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
    Google Favicon
    Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

    Hozzászólások

    A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

    A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

    Kultúra