Egymásnak ellentétes intézkedések történtek
Czeglédy Csaba szerint a helyi és az országos sajtó egyaránt a kórházak nehéz helyzetétől, és az egészségügy átalakításától hangos, így mindenképpen szót kell ejteni a szombathelyi Markusovszky kórház ágyszámainak várható változásairól is.
Mint kiderült, az intézmény korábban 155 138 saját, plusz 15, a szentgotthárdi kórházzal közös ágy megszüntetésére pályázott, amelyre el is nyert ágyanként egy, tehát összesen 138 millió forintot.
Az információ meglepő módon nem csak a sajtó képviselőinek volt új, mivel a kórház pályázatáról a városi vezetésnek sem volt tudomása, azzal csupán az elmúlt napokban szembesítették őket hallhattuk.
Mint megtudtuk, a vezetők Prugberger Emilt, a kórházat fenntartó Konzultatív Tanács elnökét sem informálták a döntésről, pedig a javaslatot még a megvalósítás előtt a tanács elé kellett volna tárni.
A városvezetés mélységes egyet nem értését fejezi ki ezzel az eljárással kapcsolatban kommentálta az ügyet az alpolgármester. Czeglédy Csaba álláspontja szerint a kórházi vezetők nehéz helyzetbe hozták magukat, miközben éppen azért lobbiznak, hogy legyen elegendő kórházi férőhelyük.
1030 vasi, ezen belül 900 szombathelyi aktív ágy kell
Az alpolgármester képviselte a várost a Konzultatív Tanácsban, ahol végül megszavazták, hogy 900 szombathelyi és 1030 (Celldömölk-Sárvár: 60, Körmend: 80, Szombathely: 900) megyei aktív ágyat tartanak kívánatosnak a megye egészségügyi rendszerének megfelelő működéséhez.
A Regionális Egészségügyi Tanács ülésén - ahol Szombathely delegáltjaként veszek részt - is ezt a véleményt fogom képviselni jelezte a döntés véglegességét a politikus.
Most már a lobbin van a hangsúly
A megyei vezetés gazdasági társaságot akar létrehozni a kórházból, amivel a városi vezetés is egyetért, ám a szombathelyi városvezetők a celldömölki és a sárvári kórházat nem szeretnék bevonni mindebbe, mivel ennek nem látják értelmét tért ki Czeglédy a kórházat egy másik vonatkozásban érintő kérdésre.
A megyei tulajdonú intézményt 60-65 százalékban szombathelyi betegek használják, így a szombathelyi vezetés a jövőben ennek arányában szeretne beleszólni a város szívében található egészségügyi intézmény belügyeibe tudtuk meg.
Jelenleg azonban a kórház vezetése semmit sem tesz az együttműködésért, nem tájékoztatja a városi vezetőket, pedig annak működésére az elmúlt négy évben 400 millió forintot költöttek a megyeszékhely adófizetői szólt az érv.
Csütörtökön összeül a Regionális Egészségügyi Tanács, ahol Czeglédy Csaba szerint várhatóan nem lesz egyetértés a Markusovszky kórház ágyainak számát illetően. Ezesetben a kérdésről dr. Molnár Lajos egészségügyi miniszter dönt, valamikor március-április környékén.
Ha nem kap elegendő ágyat a kórház, akkor több osztály is veszélybe kerülhet, ilyenek például a traumatológia, az urológia, és a szülészet. A siker innentől már nagyrészt a helyi politikai erők lobbizási képességén múlik majd jövendölte az alpolgármester.