Távhődíjak: januártól rászorultság alapján

A fejenként minimálbér körüli összegből élő szombathelyi családok olcsóbban, míg a magasabb fizetéssel...

Az önkormányzat nem tudja a terheket átvállalni
„Nem áremelés, hanem díjkorrekció” – foglalta össze mindenekelőtt Németh Kálmán alpolgármester a szombathelyi önkormányzat leendő lépését, ami a távhőszolgáltatás díjainak átalakítására vonatkozik. Egy november 22-ei kormánydöntés értelmében tudniillik az addig folyósított gázártámogatással a jövő évtől nem a szolgáltató gazdálkodhat, hanem a lakosság lesz rá jogosult, az egy főre eső jövedelmek alapján – a kompenzáció tehát nem alanyi jogon, hanem rászorultság szerint fog járni.

Németh Gábor, a Távhőszolgáltató Kft gazdasági igazgatójának elmondása szerint 1992-ig volt támogatott kategória a távhőszolgáltatás, akkor azonban megszűnt az állami dotációja. 2003-ban született határozat arról, hogy támogatás gyanánt 550 milliós tételben részesülhet a szombathelyi szolgáltató, ezt azonban jövő évtől már nem kapja meg. „Kevés lehetőséget látok arra, hogy egy ekkora kiesést át tudjon vállalni a szombathelyi önkormányzat a lakosság válláról” – folytatta Czeglédy Csaba általános polgármester-helyettes.

Átlagosan 45,4 százalékos emelés
A közgyűlés elé csütörtökön kerül a távhődíjak kérdése, az azonban már most bizonyos: ha az egy főre jutó jövedelem 53.660 forint alá esik, a család 21,6 százalékos költségcsökkentéssel számolhat, 67.075 forintos fizetés alatt pedig még mindig 6,5 százalékkal kevesebb lesz a hődíj. Ennél nagyobb jövedelem fölött már megfordul a helyzet: 80.490 forintig 9,2 százalékkal növekedik a költség, onnantól 93.905 forintos jövedelemig pedig még nagyobb, 24,3 százalék lesz a növekmény. Az ötödik sávban lévők, vagyis az ennél is magasabb bérből élők pedig gyakorlatilag piaci áron juthatnak a távolból érkező meleghez. A vasi megyeszékhelyen mindezekkel összességében átlagosan 45,4 százalékkal fog emelkedni a távhőszolgáltatás díja.

A támogatás igénybevételéhez azonban „rendkívül fontos, hogy valamennyi szombathelyi lakos kitöltse és eljuttassa a számlával együtt kipostázott formanyomtatvány a magyar államkincstár szombathelyi szervéhez” – hallhattuk Vass Pétertől, az egészségügyi, szociális és családvédelmi osztály elnökétől. Aki ezt december 31-ig elmulasztja, az vaskos végösszeggel szembesülhet a januárban érkező számláján (noha azt később természetesen visszakapja). A kitöltésben szíves rendelkezésre áll a Pálos Károly Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat, vagy akár maga a Távhő.

Távhődíjak alakulása – a sajtótájékoztató anyaga itt megtekinthető

Hogyan kell kiszámolni a támogatást? (Használja a „fogyasztási egység kalkulátort!”)

„Elhibázott rendszer” – Fidesz-frakció álláspontja
A közgyűlés Fidesz-frakciója szerint viszont elhibázott a kormány által kidolgozott gázárkompenzációs rendszer. Az önkormányzat tájékoztatójával egy időben Marton Zsolt frakcióvezető kijelentette, a rendszer „rossz és méltánytalan helyzetet teremt”. Úgy vélte, az önkormányzat előtt két, egyaránt elfogadhatatlan lehetőség áll. Egyrészt lehetőség van arra, hogy a szolgáltató átvállalja a lakosság terheinek egy részét, így azonban az önkormányzati tulajdonú cégek rövidesen likviditási gondokkal, azaz gazdálkodási nehézségekkel fognak küzdeni. A másik lehetőség, hogy a terheket teljes egészében a lakosságra hárítják, ekkor azonban „a családok megélhetése kerül veszélybe”.

Szakály Gábor képviselő, a szociális bizottság és a szombathelyi távhőszolgáltató felügyelő-bizottságának tagja szerint a „kompenzációs rendszer előkészítetlen”, nem voltak hatástanulmányok, a kormány „az elmúlt évek felelőtlen gazdálkodásával okozott hiányt próbálja pótolni”. Felvetette Ipkovich György polgármester személyes felelősségét is, véleménye szerint ugyanis az elmúlt években folyamatosan, kis mértékben kellett volna emelni a szolgáltatás díját, „és akkor nem lenne szükség a mostani drasztikus emelésre”.
Szakály szerint a polgármester politikai nyomást gyakorolt a szolgáltatóra, ezért „most jön a feketeleves”.

„Az önkormányzat éljen törvényben foglalt lehetőségével”
Marton Zsolt elmondta, a csütörtöki közgyűlésen arra szólítják fel az önkormányzatot, hogy „éljen törvényben foglalt lehetőségével”. Azaz, „alkalmazza a felterjesztési jogát, és szólítsa fel a kormányt, hogy alakítsa át a támogatási rendszert”. Hozzátette, „a joggal valószínűleg több település is élni fog”.
Marton Zsolt szerint a rendszer egyik hibája, hogy „könnyen manipulálható”, mivel az egyes lakások által fizetendő szolgáltatási díjat a lakók száma alapján határozzák meg, „így fennáll a lehetőség, hogy a lakók sakkozni fognak a lakcímekkel.

Van-e az ellenzéknek alternatívája?
Lapunk kérdésére, van-e információjuk arról, hogy valóban több előterjesztésre számíthat-e a kormány, azt a választ kaptuk, „nyilván létezik több ilyen javaslat”. Megjegyzésünkre, hogy az elutasító véleménynél hatásosabb, ha konkrét alternatívákat is beterjesztenek, Marton Zsolt elmondta, az országgyűlés Fidesz-frakciója mellett működő szociális kabinet minden előterjesztést megvizsgál, Szita Károly, Kaposvár polgármestere pedig olyan javaslatot dolgozott ki, amely szerint a kormánynak 15 milliárd forinttal növelnie kellene a szociálpolitikai célú támogatások keretösszegét.
A fűtés drágulásával ugyanis előre jelezhető, hogy növekszik a szociális támogatások iránti igény, az összeg „más dimenzióba helyezné át a támogatási rendszert, és csökkentené a további feszültségeket”.

A Fidesz sajtótájékoztatóján egyébként a szolgáltatási díjak módosításából a lakossági hődíj 76,5 százalékos, és a melegvíz-díj 43,5 százalékos növekedését emelték ki, újságírói kérdésre válaszolva viszont az átlagos tarifaemelést ők is 45,4 százalékosra tették. Az ügy tehát a csütörtöki közgyűlésen kerül napirendre.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet