MDF: az ágyszámháború áldozata lehet a sárvári és a celli kórház

Dr. Csáky András, a konzervatív párt egészségügyi szakpolitikusa is itt járt elmondani, hogy az aktív ellátás hihetetlen mértékű megcsonkításának lehetünk tanúi. Szavait a megyei elnök nyomatékosította.

Tudvalevő, hogy december 28-án lejár az a határidő, amit az Egészségügyi Minisztérium a regionális egészségügyi tanácsok számára megadott, hogy a minisztérium kínálta aktív ágyakat elosszák a régióban. A kormánykoalíció reformelképzelései alapján országos szinten 16 ezer aktív kórházi ágy fog megszűnni, ami a működő ágyak 27 százaléka.

Az akut ellátás „hihetetlen mértékű megcsonkításának” nevezte dr. Csáky András országgyűlési képviselő, az MDF egészségügyi szakpolitikusa a konzervatív párt mai sajtótájékoztatóján ezt a tényt, felhívva a fogyelmet a megdöbbentő információhiányra is: néhány nap áll már csak rendelkezésre, és senki nem tud semmit, például hogy miképpen alakul eztán az egészségügy finanszírozása. „Az ágyszámháború nagyon jó arra, hogy elfedje az alapvető gondot, miszerint az idei költségvetésben az egészségügy természetbeni ellátásaira a tavalyihoz képest 71 százalékkal, 41 milliárd forinttal kevesebb jut.”

Megbélyegezte a kormány az ellátórendszer sorsát?
A honatya szerint a kormány azt is figyelmen kívül hagyta, hogy demográfiai boom előtt állunk: nagy számban lépik át ötvenedik évüket a Rattkó-korszak gyermekei (mint tudjuk, a szóban forgó érában tiltott volt az abortusz), ami óriási terhet jelenthet a későbbiekben az egészségügynek, hiszen a panaszok az ötödik iksz átlépésekor kezdődnek – hatástanulmány mégsem készült.

De az MDF az alkotmánybíróságig sem áll meg: Csáky szerint a reform előtti egyzetetéseket nem a jogalkotási törvény előírásainak megfelelően hajtotta végre a kormány, de nem hagytak kellő időt a jogalkalmazóknak sem, hogy átvezessék az új szabályozást mindennapokba. Előbb az egyenlő hozzáférést kell biztosítani az ellátórendszerhez, aztán lehet csak leülni tárgyalni az elképzelt változtatásokról, struktúramódosításokról. „Nyilvánvalóan spórolni akart a kormány, ezért azt az elítélhető módszert választotta, hogy a hozzáférést lehetetleníti el bizonyos területeken, így azokon pénzkiadás sem várható” – hallottuk.

Értetlenség az MDF-nél: adott is, és nem is adott a minisztérium
Gróf István, a Magyar Demokrata Fórum megyei elnöke a vasi vonatkozások tekintetében arra hívta fel a figyelmet, hogy a régión belül is háttérbe szorulunk: a körmendi és a Markusovszky Kórházon kívül minden valószínűség szerint nem fog aktív ágyat kapni Sárvár és Celldömölk. A Regionális Egészségügyi Tanács ugyanis négy napon belül előreláthatólag nem fog újra asztalhoz ülni, így a döntés joga visszahull a miniszter kezébe, ami egyáltalán nem kecsegtet szép kilátásokkal a két, százéves múlttal rendelkező intézményre nézve.

Győr-Moson-Sopron megyében a kiemelt kórházak mellett Mosonmagyaróvár és Csorna is kap aktív ágyat, illetve Zalának is sikerült kilobbiznia a keszthelyi és hévízi kórházak megmentését. „Egyedül Szombathely tart ott, hogy a kiemelt Markusovszky és a körmendi kórházon kívül nem kap aktív ágyat” – mutatott rá Gróf. S egyúttal hangot adott értetlenségének: a minisztérium december végén Sárvárnak 29 millió, Celldömölknek 23 millió forintot ítélt meg, s külön 7 milliót az összeolvadásukhoz, azonban semmi jel nem mutat arra, hogy a két kis vasi létesítmény is az aktív kórházak számát fogja gyarapítani.

Kapcsolódó írásaink:
Tiltakoznak a celldömölki kórház bezárása ellen
"Nehéz helyzetbe hozták magukat a Markusovszky kórház vezetői"
Kórházintegrációt tervez a megyei önkormányzat?

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet