A legutóbbi közgyűlésen a képviselők elfogadták az Iseum felújításáról
szóló javaslatot. Ez több mint egymilliárd forintba kerül, de beruházásra
pályázatokon nyert pénzt a város. - közölte Szabó Gábor alpolgármester.
Elmondta továbbá, hogy az új Iseum még nagyobb turisztikai vonzerőt adhat
a városnak. Bár a régészekkel hosszas vitákat folytattak a műemlék
sorsáról, az átalakítás most már sínen van. Előreláthatóan a 2009-es
karneváli színdarabot már az új Iseumban tekintheti meg a közönség.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.