Vizitdíj-tortúránk – leteszteltük a rendelőket

Amikor kimondtuk a mumusnak számító „vizitdíj” szót, egy nő ránk ripakodott: ő aztán nem fizeti ki nekünk a vizitdíjat, és felszólított a váróterem elhagyására.

Túránk első állomása a Szent Márton utcai rendelőbe vezetett, ahol - számításainkkal ellentétben – ugyancsak sokan várakoztak. Persze ez akár betudható annak is, hogy mostanában elég sok influenzaszerű megbetegedésről hallani. Ám gyanítjuk, akinek muszáj orvoshoz menni, az – vizitdíj ide vagy oda – eztán is elmegy. A váróteremben egy kedves öreg hölgy mellé ültünk, egy kis bevezető után a véleményét tudakoltuk. Ám valószínűleg túl hangosan sikerült kimondanunk a mumusnak számító „vizitdíj” szót, mert a két székkel arrébb ülő nő ezt meghallva erélyes hangon ránk ripakodott: ő aztán nem fizeti ki nekünk a vizitdíjat, és felszólított bennünket a váróterem elhagyására.

Sokan tisztában sincsenek azzal, mikor, kinek és miért kell fizetni
Magunkban kicsit mosolyogva közöltük, ezt a pénzt nem nekünk kell leperkálni, mi csak a vizitdíjjal kapcsolatban szeretnék pár kérdést feltenni. Nem véletlenül állunk a váróterem közepén egy nagy fényképezőgéppel, és jegyzetfüzettel a kézben…

Az első néhány percben kiderült, hogy nagyon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy kinek, mikor és miért kell vizitdíjat fizetni. Akadt, aki azt hitte, hogy minden egyes felírt recept után háromszáz forinttal lesz majd szegényebb. A beszélgetés ötödik percében az idősek között már-már lincs-hangulat kezdett kialakulni, volt aki a miniszterelnököt, volt aki az egészségügyi minisztert, és akadt aki minket akart válogatott kínzóeszközökkel kezelésbe venni. Az események további eldurvulása előtt a helyszín elhagyása mellett döntöttünk.

A betegek között szintén a vizitdíj volt a téma
Körutazásunk második állomása a Domusban működő körzeti orvosi rendelő volt. A betegek között szintén a vizitdíj volt a téma, bár itt sokkal nyugodtabban vették tudomásul, hogy bizony, ez egy szolgáltatás, amiért fizetni kell. Többen kiemelték, hogy részben örülnek is ennek a lépésnek, mert így talán csak azok fognak orvoshoz járni, akiknek feltétlenül szükséges. És ezáltal – a kezdeti nehézségek után –a várakozási idő is lecsökkenhet.

Az orvosok nagy többsége helyesli a vizitdíj bevezetését, bár a szabályt – miszerint a díjat a vizsgálat legelején kell elkérni – sokan felrúgják, és a pénzt a vizsgálat befejeztével kérik el, mert szerintük, ha mindjárt a köszönés után „tartják a markukat”, az az orvos-beteg kapcsolatot hátrányosan befolyásolhatja.

A portánál nincs megfelelően feltüntetve a tábla
Utoljára a szombathelyi Markusovszky Kórházba látogattunk el, ahol többen elmondták, hogy nem értik miért kell fizetniük minden egyes kezelésen, mikor mindenki fizetéséből amúgy is levonják a TB-járulékot. Amiatt panaszkodtak néhányan, hogy a portánál nincs megfelelően feltüntetve, hogy ott kell kifizetni a napi- és vizitdíjat, és emiatt többen a kórház másik feléről mehettek vissza a bejárathoz. Ez utóbbit mi is tanúsíthatjuk, csak távozáskor vettük észre, hogy befelé simán átsétáltunk a portánál úgy, hogy fel sem tűnt az aprócska tábla, ami ráadásul oldalt, egy ajtó felett, vagy két és fél méteres magasságban lett kitéve.

Összességében: viszonylag zökkenőmentesen zajlott le az első vizitdíjas nap. Néhány helyen az adminisztráció miatt kicsit lelassult a vizsgálat, ám valószínűleg a rend a közeljövőben helyreáll, és sehol sem lesznek fennakadások. A betegek pedig kicsit morgolódva, de tudomásul veszik hogy újabb sarcot vetettek ki rájuk.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet