Hankóék várták a házuk előtt tüntetőket
Első alkalommal fordult elő Szombathelyen a rendszerváltás óta, hogy egy képviselő háza elé vonultak a demonstrálók. A MIÉP által szervezett ellenszenv tüntetést dr. Hankó Faragó Miklós ajtaja elé szervezték. A képviselő azonban alaposan meglepte a néhány tucat demonstrálót.
Lassított forgalom
Szombaton délelőtt forgalomlassító demonstrációt szervezett a MIÉP Szombathely határába, a 86-os útra. Ottjártunkkor 12 autóból álló kocsioszlop állta el a városba bevezető sávot, a forgalmat a nemzetőrök irányították.
Az autósok többsége türelemmel kivárta a néhány perces kényszerű megállót, csupán néhányan szitkozódtak. Több sofőr dudálással, integetéssel fejezte ki rokonszenvét a demonstrálókkal, akik zászlót lengetve üdvözölték az utazót. A parancsnoki (PK) nemzetőrjelvényt viselő B. Kiss-Tóth László készséggel kalauzolta fotósunkat a kocsisor mellett és beszámolt a délutánra tervezett ellenszenv tüntetés forgatókönyvéről is.
Az előzmény
A Magyar Nemzetben megjelent cikk az általam megfogalmazottakkal teljesen ellentétesen próbált a számba adni olyan kifejezéseket, mintha a gyermekpornográfiát bármilyen módon támogatnám, annak szorgalmazását helyeselném. Én akár a plenáris ülés jegyzőkönyvével tudom igazolni, hogy nem erről volt szó" mondta el nekünk korábban Hankó Faragó Miklós, aki több televízióban, újságban, internetes portálon is cáfolta az őt ért vádakat. (Ennek ellenére a szombathelyi demonstrálók magabiztosan állították, hogy ők ilyenről nem tudnak. Lásd videónkat!)
Hankó háza előtt
Délután a piac mellett gyülekeztek a demonstrálók, majd tíz perccel a tervezett kezdés előtt Hankó Faragó háza elé vonultak. Pontosabban az út másik oldalára, hogy szembe tudjanak nézni a képviselő ablakával.
Elbújdosott az már, nem meri idedugni a képét jelenti ki magabiztosan egy bakancsos fiatalember, társai bólogatnak és megtoldják néhány jelzővel Hankó nevét. Néhány perc múlva azonban izgatott sustorgás fut végig a 40 fős tömegen: Ott van! Ott a pedofil!
A jelenlévőket láthatólag kissé megzavarta Hankó jelenléte, aki feleségével együtt köszöntötte a tüntetés főszervezőjét és a megjelenteket. Kérdésünkre azt is elárulta, két gyermeke egy 6 éves kisfiú és egy 18 éves lány a házban vannak. Erről később magunk is meggyőződhettünk, a kisfiú ugyanis néhányszor kíváncsian kikukucskált az ablakon.
Egyenruhás rendőröket nem láttunk a környéken, de a városi rendőrkapitány és néhány civilruhás rendőr ott állt a demonstrálók közelében.
A tüntetésről - Töltse le videónkat!
Rendhagyó módon a történelmi demonstrációt vágatlan videófelvétel formájában mutatjuk meg olvasóinknak, azaz ezúttal nézőinknek. Ennek egyik legfőbb oka, hogy ismételten megkaptuk a magunkét, miszerint biztosan hazudni, hamisítani és ködösíteni akarunk. (Emlékezetes, hogy a körmendi demonstrációról szóló beszámolónk után sok résztvevő hazugsággal vádolta a nyugat.hu-t és kitalációnak nevezte a cikkben leírtakat. A levelek hatására közzétettük a szintén általunk készített videófelvételt , ami alátámasztja az általunk leírtakat. Érdekes módon erre már senki nem reagált a hazugságot kiáltók közül.)
A szirénaszótól a Szózatig
A tüntetést szirénaszó nyitotta meg, mivel a főszervező véletlenül rossz gombot nyomott meg a hangosbeszélőjén.
Egy rövid szabályismertetés után (pl. provokációnak a demonstráción helye nincs) B. Kiss-Tóth László felolvasta az általa kifogásolt részt Hankó beszédéből és saját kommentárral látta el azt, mire a képviselő hevesen csóválta a fejét. Végül B. Kiss-Tóth át akarta adni a beszélőt a megtámadott Hankónak, de ő inkább azt kérte, jöjjenek közelebb a tüntetők, hiszen tud ő hangosan beszélni.
Erre egy nagyobb csoport megmakacsolta magát és közölték: eszük ágában sincs közelebb menni, nem akarnak megfertőződni A beszólásokra külön is felhívnánk a film megtekintőinek figyelmét. Érdekesek és talán tanulságosak is.
Hankó Faragó Miklós igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba, de többször is félbeszakították, főleg két idősebb demonstráló. Egyikük Hankót bökködte az ujjával, miközben egyre jobban felhergelte magát, őt végül egy higgadt tüntető húzta el.
Sokadszori próbálkozásra Hankó feladta és inkább kiosztotta az országgyűlés honlapjáról kinyomtatott teljes beszédét, ami a Magyar Nemzet idézett részen kívül tartalmazta a képviselő tényleges mondandóját is. A legtöbben elfogadták, de a Hankó ablaka alatt strázsáló nemzetőrök nem is nyúltak érte. Végre kaptam valamit az SZDSZ-től! lelkendezett egy lány, aki később a képviselő ajtaja elé vizelés lehetőségéről morfondírozik hangosan (mint ahogy az a videóban is hallható).
Géppuskaállás a Megyeháza előtt?
A rendezvényt a Himnusszal kezdték és a Szózattal fejezték be a demonstrálók. Egyikük azonban még szót kért, mielőtt feloszlott volna a tömeg és elmondta, hogy a Megyeháza előtt katonákat látott gépfegyverrel, amit a Berzsenyi tér felé fordítottak. Kommunista diktatúra jött azonnal a megerősítés. (Természetesen elmentünk a térre, ahol semmi hasonlót nem láttunk. Mint utólag azonban megtudtuk, a városi televízió forgatott a belvárosban egy háborús, várostörténeti filmet a sporoni hagyományőrzők részvételével. ))
Végül rendbontás nélkül zárult a rendezvény. A többnyire a Fő téri demonstráción látott emberek még megállapodtak, hogy szerdánként találkoznak és tovább tüntetnek Gyurcsány lemondásáért és a nemzetellenes szocializmus megbuktatásáért. (A fogalom pontos meghatározása is elhangzik filmünkben.)
Az ellenszenv tüntetésről készült vágatlan film kizárólag a nyugat.hu-n látható.