Összefognak a 86-os út menti települések – Brüsszel a jövő héten dönt

Az egyes szakaszokon eltérő készültségi fokon van a 86-os út felújításának projektje. Az út menti települések a szükséges másfél milliárd megszerzése érdekében együttműködnek.

Brüsszel a jövő héten dönt
Röviden ennyi volt az eredménye a Répcelakon tartott megbeszélésnek, amelyre Ipkovich György szombathelyi polgármester invitálta az út menti települések első embereit.
Megtudtuk azt is, hogy a Nemzeti Fejlesztési Terv II. kormányhatározatba foglalása után az Európai Unió előtt van a terv. Brüsszel a jövő héten dönt annak elfogadásáról, Ipkovich György szerint kicsi a valószínűsége, hogy a közútfejlesztési programot kivegyék a tervből.

Annak ellenére, hogy egy 2001-es EU-határozat, amelyet „Fehér Könyv” néven emlegetnek, a közútfejlesztéseket nem tartja támogatandónak, indokolva azzal, hogy Európa úthálózata megfelelő kiépítettségű és jó állapotú. Közben azonban az unióhoz 2004-ben tíz, az idén pedig újabb két ország csatlakozott, amelyekre nem vonatkoztatható a megállapítás.
Ipkovich György kijelentette, ezért „nem fogják kiradírozni” a tervből a közútfejlesztési programot.

„Bólintások sorozata”
Miközben Vátnál elindult az elkerülő út építése, vannak olyan szakaszok, elsősorban Győr-Moson-Sopron megyében, ahol még a nyomvonalat sem jelölték ki. Ezért minél előbb el kell kezdeni a tervezést, engedélyeztetést, és adott esetben a kisajátítási eljárásokat, hogy 2012-re befejeződjön a felújítás a teljes szakaszon.

Addig is vannak komoly teendők, mivel az idén 1,5 milliárd forintra van szükség az előkészítéshez. „Most jön a bólintások sorozata.” – mondta Ipkovich György. A brüsszeli döntés után a kormányfő, majd a gazdasági miniszter elé kerül az ügy, és „a politikai döntés birtokában lehet elkezdeni a tervezést”. Ezért a helyi politikusok feladata, hogy lobbizzanak azért, hogy az 1,5 milliárdos keret még az idén rendelkezésre álljon.

Ütemezve gyorsabb
Az eltérő készültségi fokok pedig akár előnyére is válhatnak a beruházásnak, hiszen miközben az egyik szakaszon folyik az építkezés, a másikon az engedélyeztetés zajlik, majd át lehet csoportosítani a munkagépeket és a munkaerőt.
Ennek érdekében viszont együtt kell működniük az út menti településeknek. És azért is, hogy ha valahol elakad a folyamat, a többiek segíthessenek.

Ipkovich György arra is felhívta a figyelmet, hogy az unió állásfoglalása szerint hasonló nagyságrendű beruházások előtt lakossági fórumokat kell tartani. Mégpedig azért, hogy az emberek részletes információkkal rendelkezzenek, és – lehetőség szerint – figyelembe tudják venni észrevételeiket. Az ugyanis senkinek sem lenne jó, ha a munkagépeket demonstrálók fogadnák a települések határában.

Összefogás?
Ipkovich György országgyűlési képviselőként lobbi-lehetőségét is felajánlotta polgármestereknek. Csatlakozott ehhez Turi György, Csorna fideszes polgármestere is, így a jövőben együtt fogják járni a minisztériumok, hivatalok lépcsőit.
A 86-os út menti települések polgármesterei pedig ezentúl kéthavonta találkoznak Répcelakon, ahol egyeztetik a program során teendő intézkedéseiket.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet