Huszárok és "Pilvax kávéház"– Március 15-ei megemlékezések a megyében

A huszárok szombathelyi felvonulása
A szombathelyi önkormányzat az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetének, a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja alkalmából 2007. március 15-én ünnepi megemlékezést tart. A program hivatalos része 9 órakor a Lovashuszárok felvonulásával veszi kezdetét. A menet a Történelmi Témaparktól (Ferences-kerttől) a Petőfi Sándor szoborig tart majd. (Útvonal: Történelmi Témapark – Fő tér – Savaria Múzeum parkja – Március 15. tér). A megemlékezés 9.30 órától a Savaria Múzeum Parkjában Dr. Horváth Boldizsár szobrának megkoszorúzásával, majd 10 órától a Március 15. téren az Országzászló felvonásával és katonai tiszteletadással folytatódik. 10.30-tól a Petőfi szobornál, az Ady téren ünnepi beszédet mond Dr. Czeglédy Csaba alpolgármester. Eztán beiktatják Szombathely Város Diákpolgármesterét, majd az ünnepség hivatalos része a koszorúzással véget is ér.

A szombathelyi programban az Élelmiszeripari és Földmérési Szakképző Iskola és Kollégium, a Bercsényi Miklós Általános Iskola diákjai, Németh Tamás tárogató, Polgármesteri Hivatal Versmondó Stúdiója, a Szombathely Város Fúvószenekara, a Szombathelyi Néptáncműhely, és a Vasi Lovasturisztikai és Hagyományőrző Egyesület közreműködik.

Egy nappal nemzeti ünnepünk előtt a középiskolák is megmozdulnak: március 14-én délelőtt 10 órakor a szentmártoni temetőben a Művészeti Szakközépiskola szervezésében 1848-as megemlékezés lesz Somogyi Ignác honvéd hadnagy sírjánál. Természetesen szívesen látnak magánszemélyeket is.

"Pilvax kávéház" Sárváron
Sárváron 15-én a megemlékezés a Nádasdy-várban 10 órakor a Himnusz hangjaival veszi kezdetét. Előadja Sárvár Város Fúvószenekara, utána beszédet mond Csejtei Endre önkormányzati képviselő. A műsorban közreműködik Szijártó Ádám versmondó, a Pedagógus és Ifjúsági Kórus, a B.A.D. együttes, és a Néptánckör. 10.45-kor koszorúzás Batthyány Lajos, Kossuth Lajos, Széchenyi István emléktáblájánál és Petőfi Sándor szobránál. 11 órakor "Pilvax kávéház" címmel zenés kávéházi délután veszi kezdetét a Művelődési Központban. A programokra a belépés díjtalan!

Sárváron a gyermekeket a nemzeti ünnephez kapcsolódóan „Játékvár a várban” címmel 9 órától műhelyfoglalkozások várják. A Nádasdy Ferenc Múzeumban 10 órától fegyverbemutatót tartanak, a nagyteremben 11-től a szombathelyi Mesebolt Bábszínház előadásában a Meseládából három mese bújik elő (Didergő Király, Piroska és a farkas és a Borsóhercegnő). 11:45-től aztán „Kaland a múzeumban” címmel tárlatvezetés és kincskeresés lesz a huszárkiállításon. 13 órától ismét fegyverbemutató, majd 14 órától újra a múzeumban kalandozhatunk, kincsek után kutathatunk. A programokra a belépés díjtalan!

Fáklyás felvonulás Szentgotthárdon
Szentgotthárdon az ünnepi városi megemlékezés már előző nap délután, március 14-én 17:45 órától kezdetét veszi. Gyülekező a "Pilvax Kávéház" előtt /Club3 Étterem/, majd 18 órakor a Kossuth domborműnél koszorúzás. 18.20-kor fáklyás felvonulás tartanak a Színházhoz, ahol 18:45-kor "Hűség és hősi kard..." címmel a SZOI Széchenyi István Általános Iskola ünnepi műsorát tekinthetik meg. Végül a napot ünnepi köszöntő zárja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet