Végre megújulhat az Iseum?!

Állítólag 2009-ig befejeződhet a római szentély rekonstrukciója. Kicsit jó lenne addig is vigyázni rá, a környéket ugyanis emberi ürülék, kosz és mocsok uralja.

Reális esély van arra, hogy 2009-ig befejeződik az Iseum rekonstrukciója – jelentette be sajtótájékoztatóján dr. Szabó Gábor. Az eddig inkább a város szégyenének, mint nevezetességének számító hely most a történelmi-régészeti városrész) második ütemének keretében – a Ferences-kertben létrehozott Történelmi Témapark után – végre elnyerheti méltó formáját.

Sok vita után a szakembereknek végre sikerült megegyezni abban, hogy az egykori római szentély helyreállítása milyen formában is valósuljon meg. A végső tervek kialakításakor figyelembe vették a hitelesítő régészeti feltárások eredményeit, és a Hajnóczy Gyula által 1976-ban készített kiviteli terveket is. Az átalakítás után a szentély egy olyan zárt épület (a mostani jelzésszerű homlokzattal szemben), ahol a látogatók képet kaphatnak egy római szentély külső-belső képéről, berendezéseiről, és az egykori vallási kultusz rituáléjáról is.

Az Iseum a nyári időszakban szabadtéri előadások helyszíne is lehet
Nemcsak magát a szentélyt, hanem a körülötte lévő „szentkerületet” is felújítják, itt az elmúlt 25 év során feltárt példátlan gazdagságú vallástörténeti anyagot állítják majd ki. A felújítás költsége 1.2 milliárd forint lesz, ebből a várt támogatás mértéke mintegy 1 milliárd forint, amit az Új Magyarország Fejlesztési Terv Regionális Operatív Programjába benyújtandó pályázat formájában kívánnak megszerezni. Ha minden a tervek szerint halad, akkor 2008 második felében elkezdődhet az Iseum rekonstrukciója, és 2009-re be is fejeződik.



A jelen: betört ablakok, szemét és kiégett épületek
Az Iseum állapota az 1990-es évek végére jelentősen leromlott, balesetveszélyessé vált, és ezért be kellett zárni. Ezután a területre hajléktalanok költöztek, és a környéket sokan azóta is belvárosi szemétlerakónak használják.

Tettünk egy kis sétát az Iseumban: a kidobott ruhadaraboktól az újságpapírhegyeken keresztül az emberi ürülékig bezárólag olyan kosz és mocsok uralja a környéket, hogy egy véletlenül idetévedő turistának – ha más nem is – ez biztosan örök emlék marad. Az Iseum mellett lévő – régebben ajándékboltként funkcionáló, most üresen, betört ablakokkal és kiégve álló – épületeket a tervek szerint szintén felújítják. A város egyik szégyenének számító épületsor már nem egyszer kapott lángra, egyszer idén februárban, előtte pedig 2005. júniusában, amikor egy hajléktalan is a tűz áldozata lett.

Képgalériánkban megörökítettük a területen jelenleg uralkodó állapotokat, reméljük, hogy ezzel az illetékesek figyelmét is felhívjuk arra, hogy egy kicsit illene kitakarítani a környéken. Megígérjük, nemsokára visszatérünk a területre, és megnézzük, hogy történt-e érdemi változás.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet