„Mi ez, ha nem a nemzeti minimum?”

Néhány adat, „a világon 1,2 milliárd ember él havi hatezer forint alatti összegből”, miközben „az öt leggazdagabb ember vagyona több, mint az utolsó 47 ország éves GDP-je”. „Önök fűzzék tovább a gondolatot” – mondja, és erre kénytelenek leszünk, mert más témára tér át.

Megválaszolatlan konfliktusok?
„Európának meg kell határoznia, merre halad tovább”, mivel „a tőke oda viszi az élőmunkát, ahol gyorsan, olcsón termel magas profitot”. „Nekünk pedig bele kell helyeznünk magunkat ebbe a világba”, mert ha nem, „olyan konfliktusok keletkeznek, amelyekre nem tudunk válaszolni”.

Ismét témaváltás, már Vas megyénél tartunk, ami, ugye, „szerencsésebb helyzetben van”, mint az ország keleti része. Hiszen a schengeni határok megszűnése után „a megyét ki sem lehet kerülni”, ezért is fontos a közlekedési infrastruktúra fejlesztése.
De, mivel a konferenciát közéletiként aposztrofálták, át is térünk az országos politikára, és megtudjuk, hogy most nincs kampány. Így hagyni kell a társadalmat, hogy „élje kiegyensúlyozott, hétköznapi életét”. Mert – egy közmondás szerint – „a társadalom éjszaka fejlődik, amikor a politikusok alszanak”

Kompromisszumkultúra
Aztán gyorsan vissza vidékre, ahonnan „azt üzenhetjük, hogy félre kell tenni a nézeteltéréseket”, hiszen „nem vezet sehová az, ha ellehetetlenítjük a másik oldalt”. A különbségeket persze „meg kell mutatni”, de „a társadalom akkor hálás, ha kellő kultúrával közelítünk a kérdésekhez”. Ez a kultúra pedig a „kompromisszumkultúra”.

Szili Katalin emlékeztet minket arra, hogy 140 évvel ezelőtt volt a kiegyezés, igaz, „más körülmények, hangulat” mellett, de „ma egy belső kiegyezés kellene”. Természetesen „az ország nagy kérdései mentén”. Hiszen, ha „helyi szinten megtalálják a közös nevezőt, országosan is meg kell tudni találni”.

„Öröm, élet, igazság. Ezek a legfontosabb dolgok.” – mondja. És egy oldalcsípés a megyei közgyűlés elnökének: „Nem mondok szeretetet, elnök úr, legyen helyette, mondjuk megbecsülés.”

A lefelé mutató spirál
Néhány perc múlva aztán Pusztay János professzor hangoztat súlyos szavakat, szerinte a politika „megnyomorítja az oktatást, a tudományos kutatást, tönkreteszi a jövőt”. A felsőoktatásban bevezetett bolognai rendszer pedig káros, mivel „visszaszorítja a bölcsészképzést”, ezzel „romlik az ország morális állapota, „a tanárképzés lefelé mutató spirálba kerül”, már most tapasztalható, hogy „az értelmiség elfordul a politikától”. Gazdasági értelemben is kettészakad az ország, egyszer fővárosra és vidékre, aztán Alföldre és Dunántúlra, majd Észak- és Dél-Dunántúlra.
Igaz, hogy a Nyugat-Dunántúlon „komoly gazdasági erő van, viszont elmaradott a tudományos kutatás és a felsőoktatás. Vas megyében és Szombathelyen pedig az a fő probléma, hogy rövid távon gondolkodik a politika, „legfeljebb egy ciklusra épülnek a tervek”.