"Csendes, meghitt, évről-évre ismétlődő volt a mi kapcsolatunk Mariborral" - foglalta össze Szabó Gábor alpolgármester szlovén testvérvárosunkkal folytatott távoli viszonyunkat, amibe most változás látszik beállni: az ottani turisztikai hivatal másfél évvel ezelőtti megkeresésére Szombathely városvezetése elhatározta, hogy beszáll egy határokon átnyúló Interreg-pályázatba.
Maribor korábban Varazsddal közösen már benyújtott egy ilyet, de úgy vélték, hogy "nyerési esélyeik azáltal, hogy háromszereplőssé válik ez az együttműködés, sokkal nagyobbak lesznek, ezért megkeresték Szombathelyt. A megkeresésre igen válasz született" - mondta el a sajtó nyilvánossága előtt Grünwald Stefánia idegenforgalmi csoportvezető. Az események a vészesen közelgő határidő miatt felgyorsultak, ezért egy hónap alatt többször is összeült a három hónap turisztikai szakembergárdája, s végül határidőre megszülték a Via Urbium projektet.
Minden utazási iroda kiutaztatásra gyúr - ez most változhat
2006 novemberében érkezett meg az értesítés, hogy nyert a triumvirátus pályázata, átszámolva összesen 132 millió 800 ezer forintot - ennyi oszlik majd meg a három, egymástól száz-százhúsz kilométerre fekvő város között. Mint kiderült egyébként, ezek a távolságok éppen egészségesek: konkurenciát nem jelent egymásnak a három megyeszékhely, ellenben másfél órán belül könnyűszerrel elérhető egyik a másiktól.
A projekt alapgondolata, hogy "mindhárom város rájött arra: önállóan az európai turisztikai piacon nemigen rúg labdába. Hiába marketingelünk kiállításokon és vásárokon, nincs akkora anyagi forrásunk, hogy egy nagy európai utazásszervezőt megszólítsunk, és ide beutaztató turizmust szervezzünk." Ezt valamennyi fél felismerte, amiképpen azt is, hogy nagyjából hasonló a történelmünk, vendégkörünk, kulturális kínálatunk, azok éven belüli megoszlása, ezeket tehát már érdemes volna összegyúrni.
Hatalmas volumenű fejlesztésekre nem számíthatunk ugyan - ennyi pénzből nem is lehetne -, egyebekre viszont igen: feltérképezik, milyen turisztikai termékekkel csalogathatjuk ide a külföldieket (utánajárnak például, melyik országból, hányan, mennyi vendégéjszakát voltak itt, és mennyit költöttek), megerősítik a marketing-tevékenységet óriásplakát-kampánnyal és sajtómegjelenésekkel, képzést indítanak a turisztikai szektorban dolgozóknak, de újrapofozzák az és információs táblarendszert és fejlesztik kicsit a Tourinform irodát is.
Mindennek 2008 januárjára kell realizálódnia, az esetleges komolyabb beruházások elindítása már egy másik történet lesz.