„Jó úton haladunk” – Folytatódik az MDF és a koalíció együttműködése Szombathelyen

Szinte a Fidesz és a Pro Savaria szerdai sajtótájékoztatójára válaszolt Szabó Gábor és az MDF városi vezetősége péntek délelőtt, amikor az elmúlt hat hónapot értékelték.

A párt székházában kissé meglepődtünk, az újságíróknak nem maradt ülőhely, mintegy húsz idősebb érdeklődő töltötte meg a padsorokat. A kezdés előtt úgy tűnt, komolyabb vita lesz, mivel a beszélgetésekben halk árulózás, gyurcsányozás hallatszott. A felbuzdulás azonban nem sokáig tartott, először Szabó Gábor fél évvel ezelőtt megjelent választási kiadványát osztották ki, majd bejelentették: „a mai tájékoztató csak és kizárólag az elmúlt hat hónap szakmai munkájáról szól”.

Aztán Nagy Imre Győző városi elnök jelentette be, hogy az előző héten a szombathelyi szervezet közgyűlése értékelte és fogadta el egyhangúan a választások óta eltelt fél évről szóló alpolgármesteri beszámolót.

Szabó Gábor rövid múltidézőjében emlékeztett arra, hogy az MDF önállóan indult a választásokon, „sajnos nem sikerült az együttműködés a jobboldalon”, mert a Fidesztől nem kaptak „konstruktív megkeresést. A választásokat Szombathelyen elveszítette a Fidesz, és eldőlt, hogy Ipkovich György lesz a polgármester.”

„Nincs koalíciós megállapodás”
Ezek után a párt országos állásfoglalásának megfelelően, „a törvényesség jegyében” a megválasztott polgármester mellé álltak. Az országban 13 településen a Fidesz, és 3 városban az MSZP mellé. „A Fidesz sajtótájékoztatóján megtévesztette a lakosságot” – jelentette ki, mivel „az MDF nem lépett koalícióra, nincs koalíciós megállapodás és koalíciós kényszer sem”. Igaz, erre nem is akarták kényszeríteni őket.

„Az együttműködés pragmatikus, szeretnénk városépítő programunkat végigcsinálni” – mondta Szabó Gábor. Ezért is osztották ki a választási kiadványt, amiben „a legvilágosabban kifejtett városi program” van. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy ő terjesztette a közgyűlés elé azt a programot, amely az elmúlt évek legfontosabb 13 városi fejlesztését tartalmazta, és amit teljes konszenzussal fogadtak el a képviselők – s ez a legfontosabb eredmény.

Szabó Gábor szerint pártja „a folyamatos számonkérés ellenére nem a Fidesznek tartozik elszámolással”, hanem a választópolgárok felé. „Szombathely érdekében akarunk politizálni, és jó úton haladunk” – vonta le a következtetést.

Vagyonfelélés, koncepciótlanság az elmúlt ciklusban
Nagy Imre Győző a múlt heti közgyűlés részleteiről számolt be. Mint mondta, a tagság megállapította, hogy „megfelelő ütemben halad a választási program megvalósítása”. Kritika a koalíciónak: „az MDF által előterjesztett programok kivételével a koalíció a politikai erővonalak kialakításával foglalkozott”.
A programok pedig tulajdonképpen „az 1998 és 2002 között elindított városfejlesztés” folytatását jelentik, amelyek a 2002 és 2006 közötti időszakban „vagyonfelélés és koncepciótlanság miatt leálltak”.

Példaként említette a nagy vihart kavaró oktatási reformot. „Az MDF munkájának köszönhető, hogy nem valósult meg az óvodák átszervezése”, az iskolák ügyében pedig „a büntetésjellegű bezárások helyett komplett új modellt ajánlottunk, amit nem sikerült elfogadtatni”. A iskolák átszervezése ugyanakkor nem oldotta meg a helyzetet, mivel az egyházi működtetésbe adott Eötvös iskola tanulói, és a szomszéd településekre beíratott szentkirályi diákok kiestek a város rendszerből. Így „nagyobb a gazdasági probléma, amit meg kell oldani.” Erre persze az MDF-nek kész javaslatai vannak.

A másik problémás ügy pedig az önkormányzati vagyongazdálkodási cégé. Ugyanis elfogadhatatlannak tartják, hogy „egyszemélyi vezetése” legyen a cégnek, amelynek megalakítását csak akkor tudják támogatni, ha igazgatótanács jön létre.

„Szabó Gábor folytathatja a munkát”
„A beszámolót a tagság egyhangúan támogatta, így Szabó Gábor folytathatja munkáját”
– jelentette ki Nagy Imre Győző. A megbízás viszont csak újabb fél évre szól, amelynek letelte után újabb beszámoló és értékelés következik.

„Voltak álmatlan éjszakái?” – hangzott egy újságírói kérdés Szabó Gáborhoz. „Voltak, és voltak rossz érzéseim is” – válaszolt az alpolgármester. Hozzátette viszont, hogy 1990 óta, mióta tagja a közgyűlésnek, sokszor előfordult vele még polgármesterként is, hogy nem értett egyet „a többség döntésével”.

Úgy vélte, „az ügyeket kell nézni és nem az előterjesztőt”. Aztán megemlítette a távhődíjról szóló szavazást, amelyben komoly konfliktusa volt a városvezetéssel. Azonban sikerült „olyan saját kompenzációs alapot létrehozni, amely egyedülálló az országban”. És „ezzel a díjemelés átlaga nem haladja meg a 9 százalékot”.

A sajtótájékoztató ezen a ponton átalakult lakossági fórummá, ahol többek között járdák, utak felújításáról, az Öntő utca problémáiról, szintbeli vasúti kereszteződésekről esett szó.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet