A május végi országos tisztújítást követően múlt hét péntekén, április 20-án az SZDSZ szombathelyi csoportja is tisztújító közgyűlést tartott, ahol városi elnökké Tóth Róbertet választották. A liberálisok mindezt április 23-án, egy kora délutáni sajtótájékoztatón jelentették be. A frissen megválasztott elnökön túl a liberálisok új ügyvivői is bemutatkoztak. (Az ügyvivők: Biácsi Tamás, Feiszt György, Németh Kálmán, Óvári-Ábrahám Eszter és Wagner András lettek. A Vas megyei választmány tagjai pedig: Biácsi Tamás, Fejes Tibor, Hankó Faragó Miklós, Németh Kálmán, Tóth Róbert és Vargha Károly.)
Tóth Róbert mandátuma két évre szól
A pénteki városi tisztújításon, az országos elnökválasztáshoz hasonlóan, helyben is két jelölt mérettette meg magát közölte Németh Kálmán, az egyik ügyvivő. Az egyik jelölt a közel két éve elnökként tevékenykedő, a városi szervezet megalakulása óta az élen álló Feiszt György, a másik a fiatalabb generációt képviselő Tóth Róbert. A tagság végül az ifjabb jelöltnek, Tóthnak adott bizalmat, mandátuma két évre szól.
Németh Kálmán megköszönte a korábbi elnök, Feiszt György sokéves munkáját, majd átadta a szót az új vezetőnek.
Tóth Róbert fő céljának Kóka Jánoshoz és Fodor Gáborhoz hasonlóan a liberális párt bázisának kiszélesítését tartja. Ugyanis a magyar lakosság húsz százaléka támogatja a liberális értékeket. A párt feladata megtalálni ezt a réteget, és megerősíteni az értelmiségi liberális holdudvart. Emellett szélesebb körben is tudatosítani kívánják: a nemzet, a haza, a család és a szociális érzékenység a liberálisok számára is alapvető értékek.
Itt helyben hangsúlyozta az új elnök eztán gyakrabban
kívánnak meghívni országos politikában tevékenykedő liberális politikusokat. Egy hatékony, generációkat összefogó, jól prosperáló csapat kiépítésén munkálkodnak. Az új generációs fiatalok sorait is bővíteni szeretnék, úgyhogy minden tizen-huszonéves fiatalt soraikba várnak.
A leköszönő elnök, Feiszt György hangsúlyozta: az SZDSZ-ben nincs konfliktushelyzet. A pártot két éve még megosztotta a kettős jelölés, akkor többen szakítottak a párttal, erre most nem fog sor kerülni. Tagságuk a kilépések ellenére az elmúlt két évben sem csökkent (körülbelül 60-70 aktív, tagdíjat fizető tagot tartanak számon). Az új belépők között pedig örvendetes módon sok a fiatal.
Németh Kálmán még megemlítette, az elkövetkező két évben olyan építkezésbe kezdenek, hogy a 2010-es önkormányzati és országgyűlési választásokon önállóan is megmérethessék magukat. A választási eredmények függvényében döntik majd el, koalíciót kötnek-e vagy sem.
A megyében az elkövetkezendő időszakban még három alapszervezetnek kell megalakulnia, majd csak aztán kerül sor a megyei tisztújításra, ahol szintén új elnököt választanak.
Most a szervezeti életet kell megszervezni
Wagner András a volt polgármester szintén ügyvivő tapasztalata szerint akkoriban prosperált jól az SZDSZ, amikor még működtek a szakmai csoportjai. Ezért is javasolni fogja, ismét állítsák fel azokat. A fiatalok kapcsán még megemlítette: meg kellene oldani a képzésüket a párton belül, és meg kell szervezni a párton belüli előrejutás lehetőségét. Ő is hangsúlyozta, a generációk között nincs szakadék. Megemlítette: most a szervezeti életet kell megszervezni.
Aztán a két új ügyvivő is bemutatkozott, mindketten a fiatalabb generáció tagjai: Óvári Ábrahám Eszter és Biácsi Tamás.
A váltásban nincs semmi rossz
Végezetül újságírói kérdésre megtudtuk, a korábbi elnök, Feiszt György nem azért nem kapott elég bizalmat, mert az országos tisztújításon nyíltan Fodor Gábor mellett protestált. Az, hogy Fodor érvrendszerét tartotta jobbnak, még nem jelenti azt, hogy csak egy médiumhoz kötődik, mással nem tudott volna együttműködni. Teljesen normális dolognak tartja, hogy 16 év után egy szervezet meg akar újulni, és ezt a csoport többsége csak egy új vezetővel tudja elképzelni. Nincs ebben semmi szokatlan
| Tóth Róbert 2006 októberében magáról 34 éves vagyok, pedagógus diplomámat a Tanárképző Főiskolán szereztem. Jelenleg egy nemzetközi lapkiadó területi vezetőjeként dogozom. Feleségem könyvtáros, jelenleg otthon van legkisebb gyermekünkkel. Augusztus eleje óta Petőfi-telepen élünk. 1998 ősze óta vagyok az SZDSZ városi szervezetének a tagja. 2000-től a párt több vezetői és koordinátori feladatát látom el. 2002 óta külső tagja vagyok több városi bizottságnak. |