Parkerdő: új játszótér, hosszabb futóutak

Öltönyösök vágták a szalagot, óvodások vették kezelésbe a drótkötélpályát, zenészek ciripeltek az erdőben.

Szerda kora délutánján köztisztviselők, újságírók, és az apró-cseprő generáció jeles képviselői a Ráspoly együttes népies nótaszója mellett gyűltek a parkerdei büfénél, hogy méltó módon koronázzák meg a Madarak és Fák Napját. Megvalósult ugyanis a Szombathelyi Erdészeti Zrt. és a Parkerdei Zöld Utak Egyesület elképzelése az itteni környezet csinosításáról, amire összesen hatmillió forintot fordítottak.

„A rongálások miatt egyelőre ezt a központi területet tudtuk csak felújítani, de ezt is mindenki tekintse magának” – mondta el némi keserű szájízzel az erdészek részéről Kronekker József vezérigazgató. Hozzátette: neki és kollégáinak nagy álma, hogy a Parkerdőhöz pihenni érkezők csak faszenet használjanak a sütéshez, a hulladéknak szánt csomagolóanyagokat pedig vigyék haza, és otthon dobják ki azokat.

Kovács Ferenc megyei közgyűlési elnök az erdészek érdemei előtt adózott, olyan általuk kezelt zöldterületeket említve, mint a hidegkúti vadászház vagy a Jeli Arborétum. Köszöntőjébe belefért még egy intés is: „egy korosztály már felnőtt úgy, hogy azt tanulta: nem érték, ami közös. Ők jobban teszik, ha elhagyják ezeket közös tereinket, és átengedik a fiataloknak” – utalt a Parkerdő környékén is sajnos állandósult destruktív megnyilvánulásokra. Az ovisok azonban ilyenről hallani sem akartak, inkább önfeledten szétszéledtek a szalagvágással átadott játszótéren.

Ezután a már felnőtt kollektíva átporoszkált az erdőbe, ahol szintén zene mellett Kálovics Anikó olimpiai bajnokunk és főiskolás hosszútávfutók vették birtokba jelképesen az új séta- és futóutakat. Ezek a néhai erdei tornapálya kibővített nyomvonalán, 8,6 kilométeren át végre megtisztulva, nehézségi fokok szerint háromféle lehetséges, de egymással kombinálható körben várják a természetben szaladgálni vágyókat.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet