Társasjáték és puzzle is vár az interaktív Szent Márton-központban

Az interaktív szombathelyi "múzeumban" ajándéktárgyakat is készíthetünk: ólmot önthetünk, pénzt verhetünk.

Szent Márton a középkor egyik legnépszerűbb szentje volt, csak Vas megyében tizenkét olyan település található, ahol fellelhető a híres tours-i püspök öröksége. Kultusza azonban, mint az országban másutt is, idővel elsorvadt. Feltámasztásával – ki ne hallott volna róla – jó pár éve a szülőhely, Szombathely kísérletezik. Elég csak az évek óta hagyományosan jelentkező Szent Márton hétre és rendezvényeire gondolnunk. A város a plébániaközponttal karöltve most egy nagyszabású uniós projekt részeként egy Szent Márton látogatóközponttal (amolyan interaktív múzeummal) rukkolt elő. Az ünnepélyes avatásra április 26-án került sor.

Interaktív közösségi társas-játék
A központ a plébániatemplom tövében, a templom szomszédságában áll. Az utca felöli külső kapuzat mögött, ha a belső udvaron átsétálunk, máris a Látogatóközpont ajtajához érünk. A táblák egyébként útbaigazítanak.
Az ünnepélyes avatást a belső kertben celebrálták, itt a zsebkendőnyi zöldben gyűlt össze az a közel száz ember – politikusok, egyházi emberek, hivatalnokok és a sajtómunkások – aki a kora délutáni szalagátvágáson megmutatta magát.

Magát az ünnepélyes protokollt egy hangulatos interaktív társasjáték előzte meg. A tárlók előtt, fénymásolt tesztlappal kezünkben a feliratokat bogarásztuk, hogy kitaláljuk, a papíron melyik ábra mikori Szent Márton emlék lehet. Aki az évszámokat sikeresen eltalálta, egy pecséttel és egy emléklappal gazdagabban térhetett haza.

Már hét Szent Márton zarándokút épült ki
A beszédek sorát dr. Ipkovich György polgármester kezdte, aki köszöntötte a megjelenteket, majd éltette a kezdeményezést, ami az egyház és a város példaértékű összefogásának gyümölcse.
Eztán Feiszt György tanácsnok a részletekbe is beavatott. Megtudtuk, az Európa Tanács Kulturális Bizottsága 2005. áprilisi luxemburgi ülésén választotta ki azt az Európát átszelő 15 tematikus kulturális útvonalat, amelynek egyike a Szombathelytől a franciaországi Toursig tartó Szent Márton Kulturális Út. 2005 augusztusában kezdődött el a megvalósítása. Ekkor nyert a vasi megyeszékhely szlovén és horvát partnerekkel közösen az Unió Interreg pályázatán csaknem 70 millió Ft támogatást. Ezt az összeget – utalt rá Feiszt György – a szombathelyi önkormányzat további 7 millióval egészítette ki.

Szombathely – a pályázatban vállat kötelezettségének megfelelően – az elmúlt időszakban nemzetközi kapcsolatokat épített ki a Márton életében jelentős szerepet betöltő európai városokkal. 2003 és 2007 között hét zarándokút épült ki, ezek kiinduló- illetve célállomása egyaránt Szombathely. Az útvonalakhoz csatlakozott partnertelepülések száma jelenleg hatvanhárom: Magyarország, Ausztria, Szlovénia, és Horvátország területéről. Az útvonalakhoz a szent nevét viselő településeken túl olyan falvak, városok is csatlakoztak, amelyek területén Szent Mártonnak felszentelt templom, értékes Márton ábrázolás, relikvia vagy a püspökhöz kötődő természeti képződmény (hegy, patak, barlang vagy forrás) található.

Végül a szalagátvágás előtt a belső udvaron felállított színpadon a házigazda, Aigner Géza plébános egy hangulatos „virtuális” tárlatvezetésen is végigkísért minket. Részletesen felvázolta, milyen ereklyéket, emlékeket láthatunk majd. A tervek kapcsán még megjegyezte: ez év nyarán nemzetközi Szent Márton találkozót szerveznek, addigra elkészül a plébánia udvarán egy nagyméretű mozaik is, amely az európai úthálózatot, és Szent Márton életútjának fontosabb állomásait lesz hivatott felvillantani.

A látogatóközpont kínálata
A folyosón helyet kapó „Szent Márton és Savaria” elnevezésű tárlat Masszi Ferenc grafikus rajzain, valamint a mellettük elhelyezett műtárgy-másolatokon, írott források adatain keresztül mutatja be a szent életének kevésbé ismert eseményeit. Továbbá a püspök szombathelyi tiszteletének állomásait. Az anyaga a nagyközönség előtt eddig ismeretlen, Savaria egykori területén talált műtárgyakat, írásos dokumentumokat, kuriózumokat is felvonultat.

Külön teremben került elhelyezésre a Vas megyei Szent Márton ábrázolásokat bemutató fotókiállítás. A megye területén jelenleg tizenegy, a püspök tiszteletére szentelt templom áll.
A harmadik, „Szent Márton a néphagyományokban” címet viselő gyűjtemény a Márton naphoz kapcsolódó magyarországi népszokásokat mutatja be, amelyeket Somogyi Győző festőművész nyolc képből álló sorozata jelenít meg.

A Látogatóközpont kialakítása során a kivitelezők az ifjabbakra is gondoltak. A zarándokok és turisták az interaktív helyszíneken Szent Márton életéhez kapcsolódó ajándéktárgyakat is készíthetnek: ólmot önthetnek, pénzt verhetnek, viasszal pecsételhetnek. Kirakhatják Szent Márton életútját kockajátékból, valamint Márton-lampionokat barkácsolhatnak. Egy társasjátékkal mi is bejárhatjuk Márton életét. A bábukat ólomkatonák helyettesítik. Igényes fa-puzzle is színesíti a Márton központ „gyerek”-szobáját.

A Látogatóközpont az MMIK által szervezett „Szombathelyi séták” című programsorozaton keretében április 27-én, 16 órától mindenki számára megtekinthető. Bemutatja: Aigner Géza plébános, a látogatóközpont vezetője. Találkozás a Szent Márton plébánia előtt.

Márton élete

Márton az egyházatyák által "arany századnak" nevezett korban élt: 315-ben született, egy esztendőben Szent Hiláriusszal, ugyanabban az évben, 397-ben halt meg, mint Szent Ambrus. Szent Bazil, Aranyszájú Szent János, Szent Jeromos és Szent Ágoston kortársa volt.

Szent Márton, Gallia nemzeti szentje Pannóniából, Sabariából származott. Szülei pogányok voltak, atyja a császári hadsereg tribunusa. Márton egészen kicsi, amikor szülei Sabariából átköltöztek az itáliai Páviába, az ókori Ticiniumba.

Tizenkét évesen, a család akarata ellenére jelentkezett katechumennek, ekkor kapott először keresztényi nevelést, a keresztséget hat évvel később vette fel. Tizenöt évesen - amikor a császárok parancsára, mint veterán apa fiát besorozták a császári seregbe - lovas testőrtiszt lett. Már ebben az időben kitűnt katonatársai közül, elismerést váltott ki az egyszerűsége, életének tisztasága, önfeledt felebaráti szeretete. 334-ben Amiens-ben történt, hogy télvíz idején tiszti köpenyének felét odaadta egy ruhátlan koldusnak. Hamarosan megkeresztelkedett, elhagyta a hadsereget, és a poitiers-i püspökhöz, Szent Hilariushoz csatlakozott, aki exorcistává szentelte.

Nem sokkal ezután Márton Poitiers-ből hazalátogatott a szüleihez, otthon megvalósította régi vágyát: először Milánó közelében, majd a Genova előtti Gallinaria-szigeten lett remete.

Amikor Hilariust elűzték Poitiers-ből, Márton is elhagyta szigeti remeteségét, és visszament a püspök mellé. A városon kívül épített magának egy remetelakot, hogy visszavonulhasson a magányba. Hamarosan tanítványok gyűltek köréje. Amikor a tours-i püspök meghalt, a nép, a papság és a többi püspökök mind Mártont kívánták püspöknek. Ő azonban nem akarta vállalni ezt a nagy tisztséget és a püspökségre hívó küldöttség elöl a libák óljába bújt. A szárnyasok azonban gágogásukkal elárulták.

Fölszentelése napjától Márton, mint jó pásztor látogatta nyáját és prédikált. A nép atyjaként szerette őt, aki úgy élt közöttük, mint a legszegényebbek, és csak segíteni, békességet teremteni akart mindenütt. Szent Márton temetését a Jeromos-féle Martirológium november 11-ére teszi.

A kereszténység történelmében Márton szentsége különleges helyet foglal el: ő az első nem mártír szent, akit a hívők halála után ugyanazzal a tisztelettel öveztek, mint korábban a vértanúkat. Így vele kezdődően van jelen az Egyházban a keresztény élet új modllje. S bár nem szenvedte el a mártíriumot, életrajzírója szerint "szenvedett ettől".

Márton ünnepe Rómából indult, a hatodik század óta él.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet