Hitelesen és dinamikusan – A liberálisok Vas megyei befutója Németh Kálmán lett

Holnap este héttől az MMIK-ban bárki találkozhat a liberális vezérrel, Kóka János gazdasági miniszterrel.

A városi tisztújítást követően az SZDSZ megyei csoportja is tisztújító közgyűlést tartott, ahol immár harmadik alkalommal Németh Kálmánt, Szombathely alpolgármesterét választották elnökké. A liberálisok mindezt május 7-én, tíz órakor, a Kisfaludy utcai székházban jelentették be.

Az országos és a városi elnökválasztáshoz hasonlóan, a megyei elnöki posztért is ketten mérettették meg magukat. Az egyik jelölt az immár két ciklus óta elnökként tevékenykedő Németh Kálmán, a másik Szombathely országgyűlési képviselője, Hankó Faragó Miklós volt. Tompa László elnökségi tag elmondása szerint: a két jelölt között demokratikus versengés folyt, végül Németh Kálmán meggyőző többséggel nyert. Külön kiemelte, a választmányban a tizennyolc főből tizenegy tag új, közülük hárman nők. Ennek azért is külön örülnek, mert a párt célul tűzte ki, hogy minél több fiatalt és nőt fogadjanak soraikba.

„A program győzött”
A párt életében most lezárult egy szakasz – közölte Németh Kálmán. Az elmúlt 16-17 évhez képest más feladatok várnak rájuk. Az elkövetkező két évben olyan építkezésbe kezdenek, hogy a 2010-es önkormányzati és országgyűlési választásokon önállóan is megmérethessék magukat. 8-10 százalékos eredményre számítanak. A tervek közt szerepel, hogy liberális érzelmű szakértőkkel munkacsoportokat hoznak majd létre.
A liberális megyei vezetésnek az eddigi négy helyett ezután csak két alelnöke lesz: a celldömölki elnök, Imre József és a szombathelyi Vargha Károly.

Az Országos Tanácsba (a szervezet az SZDSZ parlamentje, amely a két küldöttgyűlés közötti időszakban a párt feladatait ellátja) a körmendi csoport elnökét, Tompa Lászlót választották. Személyében a körmendi időközi önkormányzati választások egyik jelöltjét is köszönthettük. Tompa László hiteles és dinamikus politikát ígér.

Végezetül kérdésünkre Németh Kálmán közölte, a megyében körülbelül kétszáz liberális tagot számlálnak, a legnagyobb a szombathelyi, aztán a celldömölki csoport. A megyei tagság regionálisan is meghatározó szerepet játszik, hiszen a környező megyékhez képest a legnagyobb létszámú a vasi szervezet.
Kóka János megkezdte országos körútját, amelynek egyik állomásaként az országos elnök holnap este fél hétkor az MMIK-ban egy regionális tanácskozáson vesz rész, amelyre minden érdeklődőt szívesen várnak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet