A Fidesz-KDNP-frakció nevében Lazáry Viktor és Szakály Gábor kijelentette, a Szabó Gábor alpolgármester szolgálati autójának szánt Audi A4-ese luxuskategóriát képvisel, a 10,5 millióba kerülő kocsi vásárlását az önkormányzat a jelenlegi gazdasági helyzetben nem engedheti meg magának.
A Fidesz közleménye a politikai zsarolás határait súrolja
Szabó Gábor reagálásában elmondta, az említett közbeszerzési eljárás során nem csak az ő hivatali autójának cseréje volt a cél, a polgármesteri hivatal autóit is újítani akarják, mint minden kormányzati ciklusban.
Az alpolgármester szerint a Fidesz közleménye a politikai zsarolás határait súrolja, úgy vélte, az ellenzéki pártnak inkább a város feladataival kellene foglalkoznia. Hozzátette, a szolgálati kocsit 90 százalékban a polgármesteri hivatal használja.
Szabó Gábor felszólította a Fidesz-KDNP-frakciót, hogy kérjen bocsánatot az MDF-től, és Szombathely polgáraitól is, mivel félrevezették a közvéleményt.
Az alpolgármester elmondta azt is, hogy a közbeszerzési bizottság hétfőn délután tárgyalta a gépkocsivásárlás ügyét, és levetette a napirendről, ennek oka azonban nem az ellenzék javaslata volt.