Egy telefonbetyár garázdálkodik a Savaria Szimfonikus Zenekar rovására (Sajtóközlemény)

Sajtóközlemény
Azonnal közölhető

Tisztelt Közönségünk!

Az elmúlt napokban nyilvánosságra hoztuk, hogy művészeti társulatunk a jövőben Savaria Szimfonikus Zenekar néven folytatja működését. A név–és arculatváltás mellett bérletkonstrukciónkban is változás történt, zenekarunk a 2007/2008-as évadban két bérletet indít: a Szimfónia-bérletet és a Líra-bérletet.

Sajnálattal és megdöbbenéssel értesültünk róla, hogy a zenekar körüli - reményeink szerint pozitív fordulatot előrevetítő – változásokat valaki a közönség megtévesztésére, félrevezetésére használja fel. Az elmúlt napokban több bérletesünk is arról tájékoztatta a Savaria Szimfonikus Zenekar munkatársait, hogy egy férfi telefonon azt az információt terjeszti, ami szerint a szombathelyi zenekar jövő évi bérleteit az MMIK-ban és a Művészetek Házában lehet megvásárolni, holott a Savaria Szimfonikus Zenekar ismertetőjében a Vas Népe megyei ügyfélszolgálati irodái vannak megjelölve a bérletvásárlás helyszíneként. A teljesen tanácstalan és összezavart bérletesek elmondták: olyan hírt is terjeszt az ismeretlen telefonáló, hogy nem készül el a Bartók Terem a jövő évadra, és nem ott rendezi a zenekar a hangversenyeit.

A Savaria Szimfonikus Zenekar teljes mértékben elhatárolódik a félrevezető telefonos megkeresésektől, és a következő információkkal szeretnénk megnyugtatni Kedves Közönségünket, egyúttal kioltani az ellenpropaganda megtévesztésre irányuló kísérleteit:

  1. A Savaria Szimfonikus Zenekar 2007/2008-as évadra szóló Szimfónia-bérletét és Líra-bérletét a Vas Népe megyei ügyfélszolgálati irodáiban lehet megvásárolni.
  2. A Savaria Szimfonikus Zenekar 2007/2008-as, Bartók Terembe hirdetett előadásai a felújított, európai színvonalú Bartók Teremben kerülnek megrendezésre.

Amennyiben a továbbiakban bármilyen, félreértésre okot szolgáltató információval találkozik a Közönség, kérjük, forduljanak bizalommal a zenekar irodájához az alábbi elérhetőségek valamelyikén:

Tel.: 94/314-472
Fax: 94/316-808
E-mail: info_KUKAC_savariaorchestra_PONT_hu

Tisztelettel:
Savaria Szimfonikus Zenekar

Szombathely, 2007. május 15.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet