A piacról jött haza Cs. G-né, Marika néni és lepihent a belső szobában, amikor meghallotta az ismerős recsegést. Most azonban nagyon rossz érzés fogta el.
Már egy hónapja jeleztük az önkormányzatnál, hogy recsegnek a falak és baj lesz, de mindig nyugtatgattak. A hetedik érzékem azt súgta, nagy baj lesz és hívtam a műszaki osztályt. Ott azt javasolták, hogy készítsek videófelvételt. Én azonban inkább az értékeimet kezdtem átpakolni máshová. Fél tízkor aztán leszakadt két szobám. A fél életem benne volt. Antik bútorok, Herendi porcelánok, kristályok vesztek oda és olyan személyes tárgyak, amik számomra pótolhatatlanok mondta könnyeivel küszködve az asszony. Majdnem mindenemet elvesztettem! A házra volt biztosításom, az értékeimre nem.

A Szent László utcai épületben most nincs víz, gáz és elektromosság és a tetőn kívül az utcafronti fal egy nagy részét még le kell bontani, ha közben nem szakad le magától.
Stabilizáltuk az épületet és értékmentést hajtottunk végre - mondta Fejes Károly tűzoltó őrnagy.
A szomszédos telken társasház épül, mélygarázzsal. Bár a város egyik legmagasabb pontjáról van szó, mégis magas a talajvíz. A leomlott ház mellett az építési gödör másik oldalán garázsokat látni, megtámasztott fallal. Néhány hete ott is megindult a fal, de még időben aládúcolták. A tulaj akkor rémülten mentette az autóját. Az építkezés beruházójával nem tudtunk beszélni, de feltételezhető, hogy a házrész leomlása és a mélygarázs építése között összefüggés lehet.

Úgy tudjuk, a lakását elvesztő Marika nénitől senki nem kért engedélyt a társasház és mélygarázs építésére és úgy tűnik, a bejelentéseket sem vették komolyan az önkormányzatnál. Az csak a szerencsén múlt, hogy most nem történt emberéletet követelő tragédia. A lakását és értéktárgyai jó részét elvesztő asszonyt egy időre a Fő utca egyik házában szállásolták el. Az épen maradt tárgyakat munkások hordták egy teherautóra. Marika néni előtte letörölgette róluk az omlás után rájuk szállt port, hogy senki ne gondolja, hogy nála ilyen rendetlenség volt otthon.