"Mit keres itt Nemény András?"

Sági József kétszer is feltette a kérdést, minekután a szocialista frakcióvezető elnöki pozíciót szerzett a BDF stratégiai bizottságában. Az érintett ezzel szemben megtiszteltetésnek veszi, hogy segítheti a főiskola ügyét.

„A rendszerváltás nagy vívmánya volt az a törekvés és jogszabály, hogy a pártoknak ki kell kerülniük a munkahelyekről”, és az elmúlt tizenhét évben tapasztalhattuk is, hogy munkahelyeiken az emberek nem politizáltak. Példa sem akadt arra, hogy pártemberek állami vagy városi intézmények vezető pozíciójába kerülnek – mondta el Sági József fideszes városi képviselő a sajtó színe előtt szerda délután.

Sági: saját emberek mindenütt
De rögtön fel is hívta a figyelmet arra, hogy ez mára megingott: Nemény András, városi szocalista frakcióvezető elnökként a főiskolai stratégiai bizottság élére került. „Fel kell tennünk a kérdést: mit keres itt Nemény András?” Sági szerint az elmúlt fél év eseményeiből ez egyenesen következik: „kezdődött azzal, hogy Czeglédy Csaba vezetésével hidegháborús politikai viszonyokat teremtettek a közgyűlésben, folytatódott a kulturális intézmények összevonásával, hogy oda saját embereiket ültessék, majd maguk alá szedték a gazdasági társaságokat, amelyeknél szintén ez történt.”

Lazáry Viktor még annyit fűzött hozzá a témához, hogy a a holnapi közgyűlésen módosító indítvánnyal fognak élni abból a célból, hogy önkormányzati képviselő felügyelőbizottsági tagságért tiszteletdíjat ne kaphasson. „Tesszük ezt azért, mert etikátlannak tartjuk, ha elindul egy egzisztenciális verseny a képviselők között, hogy ki mennyi szombathelyi pénzhez tud hozzájutni még a képviselői tiszteletdíján kívül.”

A fiatal demokrata elmondása szerint ezután indítványozzák még azt is, hogy a közgyűlésen elbírálandó feb-helyek nyílt ülésen kerüljenek meghatározásra, a közvélemény színe előtt. „Játsszunk nyílt lapokkal, lássa mindenki, mi történik” – mondta.

„A politikát a főiskola ajtaján kívül hagyom”
Telefonon megkerestük az MSZP-s politikust, aki elmondta: „rektor úr kért fel, hogy a Nyugat-Magyarországi Egyetemmel való egyesülési folyamat során segítsek a főiskolának minél jobb pozíciót szerezni, mint Savaria Egyetemi Központ.” Nemény kérdésünkre, hogy vajon milyen kvalitások alapján kérhették őt fel, úgy reagált, hogy valószínűleg a jogban és a tárgyalásokban való jártassága miatt döntött így Gadányi Károly, amit ő maga egyébként megtiszteltetésnek vesz.

„Őszintén szólva erre a felkérésre inkább büszke vagyok. Ha visszautasítottam volna, akkor követek el hibát” – felelt a Fidesz általunk továbbított kérdésére, egyúttal kihangsúlyozva: ez nem egy politikai szerepvállalás, s ennek megfelelően "a politikát a főiskola ajtaján kívül" hagyja.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet