Habtúra Ausztriában – meglepő eredménnyel

Annyi szó esett mostanában a Rábáról, hogy bejártuk a szennyezésért felelősnek tartott objektum környékét.

Első állomás: Lapincs
Rekkenő hőségben vesszük az irányt a rábafüzesi határátkelő felé. Villámgyors igazolvány-ellenőrzés a határon, és már azonnal Heiligenkreuzban találjuk magunkat. A tervek szerint itt épül majd a három ország polgárainak tiltakozását kiváltó hulladékégető. A határ közelségét szemlélteti, hogy az egyvonalban épült osztrák gyárak fölé magasodó templomtorony a híres szentgotthárdi templomhoz tartozik. A Lapincs (németül Lafnitz) vadregényes partján fiatal osztrák pár piknikezik. A folyó felületén kis sárgás habszigetek úsznak.

Nézd meg galériánkat!

A part mentén elindulunk a gyárak felé és hamar rá is bukkanunk egy műtárgyra, három hatalmas csatornakivezetésre. Az egyikből éppen ömlik a szennyvíz egy betonteknőbe, onnan pedig a Lapincsba. Az állati hulladék begyűjtőhely kellemetlenül édeskés illata lengi be a környéket. Tovább sétálva az államhatárra figyelmeztető német tábla késztet visszafordulásra, fizikai akadály ugyan nincs, de régi beidegződés, hogy ilyenkor jobb nem kísérletezni. Még egy kicsit elidőzünk a régi határfolyó mellett, majd tovább indulunk.

A bőrgyárak felé tartva találkoztunk egy magyar erdővel
Jennersdorf felé vesszük az irányt. Rax településen egymás után olvassuk a fixen kihelyezett tiltakozó táblákat, amelyek a napi ötezer jármű áthaladása ellen tiltakoznak a takaros településen. "Wir haben keine Lebensqualitat mehr!", áll az egyik táblán. Nekik is megvan a maguk baja.

Jennersdorfba beérve régi, hagyományos fa sorompó állja utunkat egy vasúti kereszteződésben. Előbb az ÖBB magas színvonalú vonata siklik el Magyarország felé, majd másfél perc várakozás után egy tehervonat érkezik Magyarország felől. Rajta egy egész erdővel. Tizenöt fával púposan megrakott MÁV-vagont számolunk, a többi konténerbe nem látunk bele. Elgondolkodva nézünk a faszállítmány után. Nem sokkal korábban elhaladtunk egy faaprítékkal működő biomassza erőmű mellett. Reméljük, a hazai farönkök nem így végzik.

Nézd meg galériánkat!

Ilyen a Box! (-mark)
A Rába-parttól körülbelül 200 méterre fekvő osztrák Boxmark bőrgyár parkolójában csupán néhány autó lézeng. A hőmérő 29 fokot mutat, a levegőben a bőráru jellegzetes illatát viszi a szél. Mivel semmi nem tiltja, ezért a gyár mögé kerülünk. Itt a munkásparkoló. Osztrák rendszámú autóból van a legkevesebb, túlnyomórészt szlovén és -meglepetésünkre - magyar rendszámú autót találunk! Azaz sok magyar vendégmunkás megélhetését is biztosítja a sokat szidott bőrgyár. A kerítésen keresztül éppen a vegyiáru raktárra látunk rá. Zajlik a munka, konténereket húznak be éppen a csarnokba. Az udvaron tonnaszámra állnak a „SilvaTeam Tara Powder” feliratú, lefóliázott zsákok.

Az oldalukon lévő cetliből kiderül, hogy tavaly gyártották a zsákok tartalmát, és az 2016-ig szavatos. Mivel a tara powder hirtelen semmit nem mondott, ezért a neten kutakodtunk egy kicsit és ezt találtuk: „Több mint 150 év gyakorlattal, a Silvateam Group vezető helyet foglal el a világon a növényi cserzőanyag kivonatok, szintánok, zsírozóanyagok és segédanyagok termelésében és értékesítésében, felajánlva szolgáltatásait a bőr, a vegyianyaggyártó- és az élelmiszeripar részére. A Silvateam Peru vállalatot a tara extrakt (tara fa = Cesalpinia Spinosa Lin) és származékai előállításának iparosítására hozták létre. Négy évvel ezelőtt a Silverteam Peru bejelentette, hogy a világ vezető tara por (tara powder) és a tara gumi (tara gum) gyártójának és szállítójának tekintik magukat.” A természetes anyagokat tartalmazó tara porról itt olvashatnak részleteket, angol nyelven..

Nézd meg galériánkat!

Elterelt Rába-víz
Egy nagy kerülővel lemegyünk a Rába-partra és nemsokára egy kövekből épített duzzasztóhoz érünk. A kövek között lezúduló víz fehér habot vet, de nem is ez az érdekes. A duzzasztásnak oka van, a megemelkedett vízszint egy része egy mesterséges csatornába ömlik és az iparterület felé folyik, erdős részen. A parton továbbhaladva néhányszáz méter megtétele után feltehetőleg a korábban kivett víz folyik vissza. A bőrgyár irányából egy náddal benőtt mederben érkezik a víz a Rábába. A kis csatorna partján vélhetően a magas földkupac rejti a vízműveket. A Rába egy szakaszon szinte állóvíznek tűnik a kiegyenesített medrével, de a következő duzzasztó után ismét vadul robog tovább. A parton továbbhaladva a semmi közepén több csatornafedéllel is találkoztunk, de érdemes szót ejteni a kilométerenként kirakott szemétgyűjtő edényekről is.

Egy helyen különös sárga masszára lettünk figyelmesek a Rába túlpartján az egyik gát előtt, de nem tudtuk megállapítani, mi lehet az. Még megcsodáltuk a Rába-natúrparkot népszerűsítő táblát, amely a vízitúrázás mellett az osztrák-magyar-szlovén kerékpárutakat is hirdeti és elindultunk Szentgotthárdra. Közben többször is belefutottunk osztrák határvadászokba, de vidáman köszöntünk egymásnak és mindenki ment tovább.

Nézd meg galériánkat!

Hazafelé
Mogersdorfban beértünk egy magyar rendszámú autót, amelynek pótkocsiján rossz gumi és némi ócskavas hevert, a szemetet tehát mi magunk is bevisszük Magyarországra, nem kell ehhez osztrák segítség. A szentgotthárdi gátnál meglepetésünkre a korábban megszokott habnak nyoma sem volt. A partot és a köveket nem csúfította el a sárgás-fehér, gusztustalan képződmény. A vízfelületen ugyan úszott valami, de tüzetesebben megszemlélve kiderült: az csak virágpor, amely a parti fákról került a vízbe. Érdekes tesztelővel is találkoztunk.

– Arra vagyok kíváncsi, hogyan hat rám a víz. Idén húsvétkor fürödtem először a Rábában, azóta már többször is megtettem. Most feltűnően tiszta a víz és kellemesen meleg. Azt vettem észre, hogy ha véletlenül nyelek a vízből, akkor attól hasmenésem lesz, de nem vészes. Már gyerekkorom óta fürdök a Rábában, de még nem nőtt harmadik kezem. Huszonöt éve 50-100 ember is strandolt itt, pedig akkor még háromnaponta változott a folyó színe a gyárakból beleengedett festéktől – mondta el két úszás között Rónai Frigyes (51), akinek a folyó mellett van kiskertje.

A pecások szerint az elmúlt két hétben meglepően tiszta a Rába vize, de félnek attól, hogy ez csak időleges állapot. A megkérdezettek bizakodók. Bár a halállomány szerintük jelentősen lecsökkent az elmúlt években, de hisznek abban, hogy a természet helyrehozza a pénzsóvár ember által elkövetett hibákat és egy évtizeden belül újra régi pompájában, halakkal zúg a vadvízi folyó.

Nézd meg galériánkat!

Mint a tengervíz – a Greenpeace megdöbbentő bejelentése
A Greenpeace a feldbachi Boxmark bőrgyár szennyvízcsatornájából vett minták eredményeit sokkolónak nevezte a szerdai, Grazi megmozduláson. Több paraméter esetén illegális mértékű szennyezést mutattak ki akkreditált laborok, jóval az osztrák törvények által szabott határértékek fölött. A szennyvíz ‘össz foszfor’ tartalma például tízszeresen meghaladta a megengedett értékeket. A lipofil anyagok 2-3-szorosát mérték, a vas és a szerves halogénvegyületek pedig 40-50%-ban lépték túl a határértékeket. A naftalin szulfonátok, amelyeket a habzás legfőbb okozójának tartanak, 5 mg/l koncentrációban voltak jelen a szennyvízben, amely ötször nagyobb, mint az Ausztriában felületaktív anyagokra engedélyezett legmagasabb kibocsátási érték.

“Egyértelmű, hogy a bőrgyár a szennyezés egyik legfőbb okozója” - mondta Herwig Schuster, a Greenpeace kémiai szakértője - “a sókibocsátás is döbbenetes, a szennyvíz majdnem olyan sós, mint a tengervíz”. A Greenpeace azonnali intézkedéseket sürget a felbachi bőrgyárnál. A zöld szervezet követeli, hogy a bőrgyár tíz napon belül értesítse a közvéleményt, milyen konkrét intézkedést tesz annak érdekében, hogy a szennyezést 2007 őszére felszámolja.

A Greenpeace szerint elfogadhatatlan a gyár jelenlegi törvényes státusza. Az 1994-es vízjogi engedély 1999-ben lejárt, és azóta a hatóságok nem döntöttek a gyár újabb engedélykérelméről. 1999-ben egyébként új, a bőrgyárakra nézve szigorúbb szabályozás lépett érvénybe, a feldbachi Boxmark törvényes működésének alapja viszont egy 13 évvel ezelőtti vízjogi engedély, ami elavult és számos súlyos hiányosságot tartalmaz. “Éppen ezért tudja a Boxmark immár nyolc éve mellőzni az osztrák szabályozást és büntetlenül kémiai anyagokat bocsáthat a Rábába. Stájerországnak új, szigorú vízjogi engedélyt kell kiadnia és meggyőződnie arról, hogy azt valóban be is tartják.” - mondta el Herwig Schuster.

A gyenge engedélyezésnek köszönhetően, a feldbachi gyár évi 7000 tonna sót juttat a Rába folyóba. A Greenpeace szerint azonnal radikálisan csökkenteni kell a sókibocsátást, és külön kell választani a sót a szennyvíztől, mert a sós szennyvíz ellehetetleníti a biológiai tisztítást. “A só redukálása és különválasztása egymagában is pozitív hatással lenne a szennyvíztisztítási folyamatokra és a paraméterek alacsonyan tartására.“ - taglalja Schuster. A Greenpeace szerint a második legfontosabb teendő a naftalin-1,5-diszulfonát kiváltása. Már az Európai Bizottság is javasolta ennek az anyagnak elsőbbségi veszélyes anyaggá történő átminősítését a rendkívül nehéz bonthatósága miatt.

Az, hogy a Rába habzásának kérdése miért nem oldódott meg még eddig, talány marad a Greenpeace számára. “Véleményünk szerint a Boxmark késleltető stratégiát alkalmaz, amelyet az osztrák hatóságok elfogadtak. Ennek azonban véget kell vetni!”- mondta Nemes Noémi, a Greenpeace kampányfelelőse. A mérések eredménye itt olvasható.

Nézd meg galériánkat!

Munkában a Rába akciócsoport
Elfogyott a türelmünk -jelentette ki Őri István, az osztrák-magyar Rába-akciócsoport vezetője a csoport első ülését követő sajtótájékoztató előtt. Mint megtudtuk a bizottság konkrét, hetekre lebontott menetrendet dolgoz ki és a kitűzött cél, hogy szeptemberre megszűnjön a Rába habzása.
Ennek mikéntjéről konkrétumok még nem hangzottak el, de a gyárak működésének visszafogása, vagy az ózonszűrő felszerelése szóba került. Az akciócsoport nem fog vízminőséget ellenőrizni, vagy hosszú évekig tartó jogi vitákat folytatni, a cél a folyó mielőbbi rendbehozatala, valós műszaki tervekkel, engedélyezésekkel.
A sajtó rákérdezett a Greenpeace jelentésére is, ami a magyarok szerint nagyban elősegítheti az ügy mielőbbi rendezését. A szentgotthárdi civil szervezet, a PRONAS aktivistái egy összeállítást is átadtak az osztrák-magyar bizottság tagjainak, amelyben az osztrák környezetvédelmi miniszter és a kancellár Rábával kapcsolatos ígéretei is szerepelnek. A mappát mindenki átvette és az osztrákok is megköszönték azt, kiemelve, hogy a civilek fontos szerepet játszanak a megoldásban.

A Rába-akciócsoport legközelebb három hét múlva Bécsben ülésezik, addig pedig mindkét ország képviselői dolgoznak a habzás és szennyezés megfékezésének ügyén. Az akciócsoportban magyar részről Somlyódi László akadémikus, Kovács Péter, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese, Horváth István, a Külügyminisztérium munkatársa, Nemes László a Rába-szövetség képviselője, továbbá Nádor István, a Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság igazgatója vesz részt. Őri István a környezetvédelmi tárca kabinetfőnökeként vezeti a csoportot, amelynek a hat magyar mellett hat osztrák tagja van. Közöttük a két érintett tartomány, Stájerország és Burgenland képviselői, valamint az osztrék környezetvédelmi miniszter kabinetfőnöke.

„Túl sokat várunk el egy kis folyótól”
A PRONAS figyelmünkbe ajánlott egy osztrák lapban megjelent cikket, amelynek kivonatos fordítását Woki Zoltán készítette el.

„Interjú Oskar Tiefenbach úrral, a Feldbachi Természetvédelmi Szövetség elnökével
Lényeges megállapítások kivonatos ismertetése

Az elmúlt 100 évben a szabályozások révén 30 kilométerrel rövidült a Rába. Osztrák területen 102 km hosszú és 17 erőmű van ezen a szakaszon.

A szakasz mindössze 7 százalékán nevezhető természetesnek, 69 százalékán jelentősen, vagy erősen szennyezett.
Tönkretettek számos ívásra, a halak telelésére, a kis halak felnövekedésére alkalmas helyet, jelentősen romlott a folyó öntisztuló ereje. A lebegtetett uszadék (hordalék) a duzzasztott területeken marad és magasabb vízállásnál mobilizálódik.
11 halfaj kihalt, 13 erősen veszélyeztetett, 7 veszélyeztetett és csak 6 halfaj nincs veszélyben.

Alacsony vízállásnál minden második liter víz egy szennyvíztisztítóból jön, mialatt az oldalpatakok szinte szárazak. A különböző anyagok nagy része nem szennyvíztisztítókon keresztül jut a folyóba, hanem a mezőgazdaságból vagy diffúz (szétszórt) forrásokból származik.

Az algák növekedése május és június hónapban van a csúcspontján. Ha a pH érték megemelkedik, az ammónium a halméregnek számító ammóniákká alakul és ez már a legkisebb mennyiségben is halálos a halivadék számára.

Helmut Habersack , a Vízgazdálkodási Intézet egyetemi professzora állapította meg, hogy egy normális hónapban 730 tonna uszadék (hordalék) van a Rábában. Magas vízállásnál ill. árvíznél ez 78.000 tonna is lehet, amely 3.000 milligramm/liter értéknek felel meg. Már 50 milligramm/liter halálos lehet a halak számára. Különösen a márnák és paducok számára veszélyes, mivel a hordalék betemeti a kavicságyban lévő lyukakat, ahova az ikrákat lerakják.

Becslések szerint a mezőgazdaságból származó nitrogén vegyületek és foszfátok 50-80 százalékban felelősek a szennyezésért. Egyszerűen túl sok, amit ettől a kis folyótól elvárunk.
Javító intézkedések lehetnének: őszi vetések, kis tavak kialakítása és bizonyára a bőripar is tudna még tenni valamit a vegyszerek területén.
Továbbá folyókanyarulatokkal újra meg kellene hosszabbítani a Rábát. Ezt a mezőgazdaságnak saját magának kellene követelnie, mivel az a vízháztartás szempontjából is fontos.”

Új vizsgálat Woki ellen
Érvénytelenítette a korábbi 100 eurós, vagy 2,5 napos elzárási büntetést az osztrák hatóság és új vizsgálatot rendeltek el a Pronas szentgotthárdi aktivistája ellen. Woki Zoltán bűne az volt, hogy társaival tiltakozó transzparenst emelt a magasba az európa parlamenti képviselők petíciójának átadásakor, amit az eisenstadti rendőrség engedély nélküli demonstrációnak minősített. Woki a 60 órás elzárást választotta volna, hogy ezzel is demonstráljon, de előtt több kérdést is intézett a rendőrséghez az elzárással kapcsolatban, amire két hét alatt nem érkezett válasz. A 14. napon beadott fellebbezésre egy nap alatt megérkezett a válasz, amiben a korábbi döntés érvénytelenítése is szerepel.

Ezzel fárasztó vízitúránk egy időre véget ért, de amint lesz fejlemény Rába ügyben természetesen újra felkerekedünk.
Kérjük írják meg nekünk a véleményüket az évek óta tartó Rába-ügyről!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet