Gyakran előfordul, hogy amikor az ember kritizálja a megtett intézkedéseket, akkor erre az a válasz, hogy reformellenesek vagyunk. Ez nem igaz: mi is úgy gondoljuk, hogy szükség van átalakításra, de a megvalósítás módjával van komoly baj kezdte a konzervatívok keddi sajtótájékoztatóját dr. Pusztai Erzsébet, a párt egészségügyi szakpolitikusa. A politikusasszony a rengeteg feszültség okát abban látja, hogy a program rosszul és kapkodva lett felépítve, reális ütemezés és az ellátórendszerben szereplőkkel való egyeztetés nélkül.
További komoly terhet jelent, hogy nem tiszták a fogalmak, nem egyértelműek a szabályok, de a legalapvetőbb probléma abban rejlik, hogy az átalakítás nem alulról felfele történik: tehát nem azzal kezdődött, hogy a háziorvosi, járóbeteg, szociális ellátás, egynapos sebészet és sürgősség fejlesztése indult volna el, hanem először elkezdődött a kórházaknál, és most már kórházi osztályokat zárnak be úgy, hogy az alatta lévő szintek nem épültek fel. De érthetetlen a rehabilitációs ágyak, osztályok számának meghatározása is: nincs annyi szakember gyógytornász, logopédus, pszichológus , akikkel ezeket meg lehetne tölteni.
A következő lépések közül az egyik leglényegesebb kéne, hogy legyen egy közvetlen és azonnali orvostájékoztató módszer kialakítása akár e-mailen, postán, tisztiorvosi szolgálaton keresztül, de rendkívül fontos lenne az, hogy az orvosok közérthető módon értesüljenek arról, hogy mit tartalmaznak a rendeletek, és ne a közlönyök paragrafusai között kelljen keresgélniük. Mint megtudtuk, a Magyar Demokrata Fórum hat pontos cselekvési tervet dolgozott ki, hogy rendet vágjon a káoszban (lásd a keretben).
Kőszegen leszavazták a Markusovszky nekirugaszkodási kísérletét
Racker Béla, az MDF vas megyei választmányi alelnöke hozzátette: a kőszegi önkormányzat fejében nagy ívű elképzelés fogant meg, egy olyan járóbeteg-ellátó rendszer, kistérségi egészségügyi központ fejlesztése, mely az alapellátástól az orvosügyeletig a teljes kistérség ellátását biztosíthatja ennek realizálásához még meg kell vizsgálniuk a pályázati lehetőségeket.
Azt azonban már sikerként könyvelte el Racker, hogy múlt hét csütörtökén rendkívüli képviselőtestületi ülés keretében leszavazták, hogy Kőszeg városvezetése hozzájáruljon a nemrég sürgősségi tömbbel gyarapodott Markusovszky Kórház zártkörű részvénytársasággá alakításához. Nem is értjük, hogy miért kerül a népszavazási kezdeményezés előtt előtérbe a kórház ilyen irányú kivonása a közintézmények közül.
| Az MDF hat pontba szedett lépésjavaslatai:
1. A Biztosítás Felügyelet ne csak a szolgáltatókat vizsgálja, hanem nevéhez méltóan a biztosítási rendszert, a finanszírozás szabályait is - a betegellátás érdekében! Homályosan megfogalmazott jogszabályok értelmezési zavarai miatt ne az orvosokat büntesse! 2. A minisztérium alakítson ki közvetlen és azonnali orvos-tájékoztató módszert annak érdekében, hogy az orvosok közérthető módon közvetlenül értesüljenek a változásokról és teendőikről. 3. Bővítsék sürgősen a járóbeteg-szakellátó helyek, órák és ellátható esetek számát. 4. Bővítsék az egy napos sebészeti ellátás lehetőségét, szüntessék meg az ellátható esetek számának korlátozását az egy napos sebészetben! 5. Vizsgálják felül a betegellátás szintjeit, a progresszív betegellátás esetén szüntessék meg a teljesítmény volumen korlátot, azaz ne korlátozzák az ellátható betegek számát! 6. Teremtsék meg a sürgősségi ellátás esetén a megfelelő díjazást az ellátást végző intézmények számára, azaz fizessék ki az elvégzett munkát. |