Eztán azok a szombathelyiek, akik gyermekükkel igénybe veszik a Markusovszky kórház gyermekosztályán a baba-mama szoba szolgáltatást, az önkormányzattól szociális rászorultságtól függően támogatást igényelhetnek. Erről június 28-án csütörtökön 11 órakor Gyebrovszki János, a Szociális és Foglalkoztatási Bizottság elnöke, valamint Vass Péter az Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Osztály vezetője adott rövid tájékoztatást.
Maga a szülő-gyermek szoba nem új keletű szolgáltatás, a szombathelyi Markusovszky kórház gyermekosztályán jó pár éve működik már. Ám ez idáig azoknak, akik igénybe vették, egy éjszakáért 3000 forintot kellett fizetniük. A lehetőséggel így a rosszabb anyagi körülmények között élő családok nem tudtak élni, holott számtalan esetben a gyermek gyógyulását gyorsítani lehet azzal, ha a szülő mellette maradhat.
Az önkormányzat rászorultság esetén 12 éjszakát fizet
A törvény értelmében a baba-mama szoba támogatására jogosult minden szombathelyi, aki a város közigazgatási területén lakóhellyel rendelkezik, és aki a szolgáltatást július 1-ét követően igénybe veszi. Emellett családjában az egy főre jutó jövedelem nem haladja meg az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegének kétszeresét (54.260 ft), egyedülálló esetén a két és félszeresét (67.825). A támogatás összege a szolgáltatásért fizetendő térítési díj száz százaléka, de nem haladhatja meg családonként az évi 36. 000 forintot.
A támogatás iránti kérelem benyújtására az alábbi címen van lehetőség: SZMJV Polgármesteri Hivatal, Egészségügyi, Szociális és Családvédelmi Osztály Szociálpolitikai Iroda (9700, Szombathely, Kossuth L.u 1-3). A kérelemhez csatolni kell a kérelmező családjának a kérelem benyújtását megelőző hónap nettó jövedelméről, valamint a baba-mama szoba szolgáltatás igénybevételéről és a megfizetett térítési díjról szóló igazolásokat. A kórház illetékes osztályára is kihelyeztek kitölthető nyomtatványokat és rövid tájékozatókat.

Az összeg nem fogy ki
A támogatási pénz közölte Gyebrovszki János nem egy zárt kasszából megy, hanem felülről nyitott. A szakemberek egyelőre nem tudják kiszámítani azt, hogy az új lehetősséggel mennyien fognak élni, de a támogatás összegét mindenkinek, aki rászorult, egy hónapon belül utalni fogják. Kérdésünkre a szakemberek még elmondták: nem félnek attól, hogy eztán állandó teltházzal működnek a szobák, és ugyanúgy csak protekcióval lehet majd bejutni. Arra viszont számítanak, hogy sokkal többen fogják igénybe venni. Az orvosok minden esetben rászorultság alapján döntik majd el, kinek adják a szobát.
Arról nem tudnak, hogy a nem Szombathelyen élő szülők esetében, ha valaki igénybe veszi a baba-mama szoba szolgáltatását, az összeget a Vas megyei önkormányzatnál vissza lehetne igényelni. Mint elmondták, nem csak a megyében, de országosan is egyedülálló a kezdeményezésük.
Száz éveseknek százezer forint
Még egy újítás: a száz éves születésnapjukat ünneplő szombathelyiek az önkormányzattól eztán az ajándékcsomag, a polgármesteri köszöntő mellé még egy százezer forintos egyszeri támogatást is kapnak. Már csak meg kell érni
Egyébként mesélte Vass Péter minden év elején a hivatal maga gyűjti ki az ünneplők névsorát. (Legutóbb, súgta Vass Péter, Kiss Péter kancellárminiszter nagymamáját köszöntötték fel
)