Képmutatás és porhintés
Vasvármegye és Szombathely Közkórháza. Pető Ernő ezen a néven alapította meg 1929-ben a mai Markusovszky kórházat, amely azóta is a megye és a város betegeit látja el - ezzel a gondolattal kezdte sajtótájékoztatóját Prugberger Emil.
Aztán megtudtuk, hogy a városi önkormányzat 2002, azaz az együttműködési megállapodás aláírása óta 600 millió forinttal és természetbeni juttatásokkal támogatta a kórház működését. Az utóbbiak közé például az orvosok számára ingyen nyújtott szolgálati lakásokat kell érteni.
A képviselő szerint nem igaz, hogy a megye 1 milliárd forintot fordított fejlesztésre, ezt az összeget ugyanis a hitelből vásárolt műszerek működési bevételeiből fedezték, amit Prugberger Emil szerint a dolgozók javadalmazására kellett volna fordítani. Tehát, meg kell szüntetni a képmutatást és a porhintést.
Mosolyog a szakma?
A képviselő egyetértett a városvezetés sajtótájékoztatóján elhangzottakkal, miszerint felháborodásukat az okozta, hogy a szombathelyi betegek ellátását nem látják biztosítottnak. A zrt.-ből ugyanis teljes egészében kihagyták a városi önkormányzatot, az igazgatóságban pedig olyan egyének vannak, akiknek semmi keresnivalójuk sincs ott. Prugberger Emil kiemelte, hogy az az építési vállalkozó is tagja az igazgatóságnak, aki nyertes közbeszerzési pályázat után ellátta a kórház építési feladatait. Ő viszont tőkét nem vitt be az új gazdasági társaságba.
Az elnök úgy vélte, nem megalapozott a megye ésszerűbb, racionálisabb működésről szóló érvelése sem, hiszen így elutasították a város támogatási szándékát. A szakma pedig csak mosolyog azon, hogy a megye felmondta az együttműködési megállapodást, és megváltoztatta a székhelyet.
Saját járóbeteg-ellátás
A lépés szakmailag is kifogásolható, mivel a szombathelyi szakellátásért nem vállalhat felelősséget a város, és azért is, mert sem az ott dolgozókat, sem az érdekképviseleti szerveket nem kérdezték meg. A döntés jogtalan is, a megyei közgyűlésnek ugyanis nincs felhatalmazása a szombathelyiektől.
Ezért az egészségügyi szakmai bizottság javaslattal fog élni a szombathelyi közgyűlésnek. Mégpedig arról, hogy a város építse ki a saját tulajdonában lévő járóbeteg-szakellátás rendszerét. A szakmai hátteret azok az orvosok, ápolók adják, akik nem kapnak munkát a zrt.-ben, Prugberger Emil szerint ezzel fékezni lehet az orvosok elvándorlását is. A kivitelezési költségekre pályázni akarnak, a működést pedig az OEP fogja finanszírozni.
Így versenyhelyzet alakul ki a kórházzal szemben, ami a szolgáltatás színvonalának javulását hozhatja.
Az elnök kijelentette, mindezt azért kezdeményezik, mert sem gazdaságilag, sem szakmailag nem látjuk biztosítottnak a kórház működését.
Kivonat az Egészségügyi Szakmai Bizottság 2007. július 3-i ülésének jegyzőkönyvéből Az Egészségügyi Szakmai Bizottság Vas Megyei Közgyűlés Markusovszky Kórház Zrt-vé alakításával kapcsolatos döntéséről és SZMJV járóbeteg-szakellátásának további alakulásáról szóló szóbeli előterjesztést megtárgyalta, és a következő állásfoglalást hozza: 1. Az Egészségügyi Szakmai Bizottság elfogadhatatlannak tartja a Vas Megyei Közgyűlés 2007. június 29-i határozatát. A Kórház egyszemélyes Zrt-vé alakításával Szombathely Megyei Jogú Városnak nincs semmilyen lehetősége a működési kérdésekben befolyást gyakorolni, ezáltal nem látja biztosítottnak Szombathely város lakosainak fekvő- és járóbeteg-szakellátását. Az átalakítás annak ellenére történik, hogy a kórház fekvőbeteg ellátásának megközelítően 50%-át, a járóbeteg-ellátás 70%-át szombathelyi lakosok teszik ki. 2. Az Egészségügyi Szakmai Bizottság megállapítja, hogy a Vas Megyei Önkormányzat ezzel a lépésével elzárkózik a város mindenfajta támogatási szándéka elől. Mindez kifejezésre jut abban, hogy a Zrt. Igazgató Tanácsába és Felügyelő Bizottságába nem hívták meg a város képviseletét. 3. Az átalakulás teljesen előkészítetlen volt. Nem történt meg a dolgozókkal, az érdekképviseletekkel a megfelelő egyeztetés, és a döntés Szombathely Megyei Jogú Város Közgyűlésének kifejezett tiltakozása ellenére valósult meg. 4. Az Egészségügyi Szakmai Bizottság elfogadhatatlannak tartja, hogy a nagy tradícióval rendelkező, közel 80 éves múltú, alapításakor Vasvármegye és Szombathely város Közkórházának székhelyét Szentgotthárdra helyezzék, és elnevezésében rehabilitációs és gyógyfürdő kórházzá degradálják. 5. Az Egészségügyi Szakmai Bizottság nem látja garanciáját a jelenlegi kórházi Igazgató Tanács megfelelő szakértelmű irányításának. Nincs magyarázat, hogy abba tőkebevonás nélkül építési vállalkozó kerüljön. 6. Az Egészségügyi Szakmai Bizottság nem tartja indokoltnak a jelenlegi külső résztvevők jelenlétét a kórházi Igazgató Tanácsban. 7. A Bizottság a Vas Megyei Orvosi Kamarával egyetértésben aggályosnak tartja a kórházi dolgozók jelenlegi kiszolgáltatott helyzetét, közalkalmazotti jogviszonyuk megszűntetését. A dolgozók egzisztenciális biztonsága sérül, melynek kihatása van a betegellátásra és a szakemberek elvándorlásához vezet. A járóbeteg-szakellátás új alapokra helyezését indokoltnak tartja. 8. Az Egészségügyi Szakmai Bizottság a Megyei Közgyűlés jelenlegi határozatát tekintve, Szombathely város lakóinak szakellátásának biztosítása érdekében, intézkedéseket tart szükségesnek. A Bizottság javaslatot tesz a Közgyűlésnek, a város tulajdonában lévő szakorvosi rendelőintézet pályázati forrásokból történő megvalósítására, amellyel a Vasútegészségügyi Kht. szombathelyi divíziója is egyetért. További szervezetek bevonása is indokoltak látszik, amelyekkel egyeztetések szükségesek. Dr. Prugberger Emil |