Vígh Gábor távozott
Vígh Gábor helyett egyébként a Fidesz jelölhet új képviselőt, a képviselő ugyanis kompenzációs listáról került a közgyűlésbe.
Ősszel döntenek a járóbeteg-ellátásról
Marton Zsolt, a Fidesz frakcióvezetője kifogásolta, hogy az eredeti tervek ellenére több, nyilvánosan tárgyalandó ügyet is felvettek a napirendre, javasolta, azok megtárgyalását halasszák el. Célzott arra, hogy a városi tévé nem közvetíti az ülést, így sérül a lakosság tájékoztatáshoz való joga.
A polgármester viszont úgy vélte, a tárgyalásra javasolt ügyek megkívánják a gyorsaságot. Ne legyünk ennyire merevek kérte.
Prugberger Emil (Pro Savaria) viszont azt kérte, hogy a közgyűlés tárgyalja meg az egészségügyi szakmai bizottság javaslatát , miszerint a város hozzon létre saját járóbeteg-szakellátást.
Az ügy vitáját Ipkovich György a következő közgyűlés napirendjére javasolta, hozzátette, amennyiben a képviselők kérik, akár rendkívüli ülést is összehívhatnak az ügyben a nyáron.
400 milliós kár éri várost?
Ismét a közgyűlés elé került a Testünk melege program, amelyet a júniusi ülésen levettek a napirendről. A program az intézmények fűtéskorszerűsítését célozza, központosított közbeszerzési eljárással. Az elképzelést az ellenzék már korábban is kritizálta, most Horváth Zsolt (Fidesz) hangoztatta aggályait. Elmondta, hogy a szerződéstervezetben számszaki hibákat fedeztek fel, amelyek alapján éves szinten 13 millióval kevesebb lesz az önkormányzat megtakarítása, tehát a 15 éves futamidő végéig 300-400 millió kára keletkezik a városnak. Ez tudatos károkozás, rablás jelentette ki a képviselő.
Molnár Miklós (Pro Savaria) csatlakozott a véleményhez, majd megkérdezte, megtörtént-e az anyag átvizsgálása, ha igen, akkor viszont meg kell nevezni a felelősöket, akik nem vették észre a hibákat. Javasolta: vizsgálják felül az intézmények világításkorszerűsítését célzó Szemünk fénye programot is, mert elképzelhető, hogy abban is vannak számszaki hibák. Ha pedig így van, akkor erről kötelességük értesíteni az ország többi önkormányzatát is.
Vegyük le, hozzuk vissza
Németh Kálmán alpolgármester (SZDSZ) szerint viszont súlyos tévedésben vannak a képviselők, mivel a megtakarítások között jó néhány tétel, mint például a jelentős alapdíjcsökkenés, karbantartási költségek elmaradása nem szerepel. Javasolta, hogy fogadják el a gazdasági bizottság javaslatát, amely több intézményt is kivett a tervezetből, így a város 34 intézménye közül csupán 18-ban hajtják végre a korszerűsítést.
Horváth Zsolt kifogásolta, hogy az alpolgármester nem osztotta meg információit az ellenzékkel, úgy vélte, le kell venni a napirendről az ügyet, és az új adatokkal kiegészítve kell majd visszahozni a közgyűlés elé.
A többség végül megszavazta az előterjesztést, tehát elindulhat a 18 intézmény központi közbeszerzéssel történő felújítása.
Zárt ülési döntés
Ekkor eljutottunk az eredeti napirendhez, a Savaria Fórum kiadására kiírt pályázat elbírálásához. Mivel zárt ülés volt, a folyosón várakoztunk, meglepően hamar, alig fél óra alatt meg is született a döntés, amely szerint a Promed Kft.-t bízzák meg 10 évre a városi újság kiadásával. A másik pályázót, a Pannon Lapok Társasága nevével fémjelzett csoportosulást egyöntetűen kizárták a pályázatból.
A Promed pályázatát 15 képviselő támogatta, mellette szavazott az MSZP- és az SZDSZ-frakció, valamint Szabó Gábor alpolgármester (MDF), Gyimesi József (ESZE), valamint Prugberger Emil (Pro Savaria). Nemmel voksolt a Fidesz-KDNP-frakció, Molnár Miklós (Pro Savaria) és Csermelyi András (MSZP).