18 intézmény fűtéskorszerűsítése
Viszonylag csendes, konfliktusmentes volt a közgyűlés kezdte a tájékoztatót a polgármester. Hozzátette, teljesítette az ellenzék kérését, miszerint a Savaria Fórum kiadására kiírt pályázatról a testület döntsön. Először azonban a Testünk melege programról szólt, amely az intézmények egy részének fűtéskorszerűsítését tartalmazza. A közgyűlés a júniusi ülésen ellenzéki javaslatra úgy döntött, hogy nem veszi igénybe a központi közbeszerzéssel megvalósuló konstrukciót, az előterjesztést a rendkívüli ülésre hozták vissza.
Ipkovich György szerint arról kellett dönteniük, hogy a felújítás gyorsan indul-e el, vagy beláthatatlan ideig elhúzódik. Németh Kálmán alpolgármester emlékeztetett arra, hogy az első olvasatkor még 33 intézmény szerepelt, ezt azonban 18-ra csökkentették, a programban való részvétellel október 15-ig, azaz a fűtési szezon kezdetéig befejeződik a munka.
Hozzátette, a kormány várhatóan még ezen a héten dönt arról, hogy a programot 14,5 százalékos támogatásban részesíti, így csökken a bekerülési költség.
Fejleszt a futóműgyár
Czeglédy Csaba alpolgármester emlékeztetett arra, hogy a programot Debrecenben vezették be először. Úgy vélte, az ellenzék azért nem támogatja a terveket, mert nekik az a jó, ha nem történik semmi. Hangsúlyozta, a 18 mellett még további 4 intézmény fűtési rendszere újulhat meg, a Távhőszolgáltató ugyanis saját konstrukciót dolgoz ki. Kijelentette: nem helytállóak az ellenzéki vélemények, kalkulációjuk ugyanis csupán az inflációval számol, nem tartalmazza viszont az energiahordozók árának várható emelkedéséből fakadó megtakarítást.
Ipkovich György megemlítette a BPW-Rába vállalatot, a cég fejleszteni akar, és ehhez a rendezési terv módosítását kérték, amelyet a közgyűlés betett a módosítára váró csomagba. A rendezési terv módosításáról pedig legkésőbb jővő tavasszal dönt a közgyűlés. A vállalatcsoport Hollandiából telepíti át egy gyártósorát, amellyel a szombathelyi üzem akár 30 százalékkal is növelheti árbevételét. Arról viszont nincs információ, hogy a fejlesztés mekkora munkahelyteremtéssel jár.
Szükség van a területekre
A Savaria Fórum pályázatra a polgármester egy mondattal tért ki: megemlítette, hogy egy pályázót kizártak, mert nem felelt meg a kiírásnak. Az egyszem állva maradót viszont győztesnek nyilvánították. A közgyűlés az EON ajánlatát pedig elutasította, a cég megvételre ajánlotta fel a Távhőben lévő tulajdonrészét.
Kezdeményezik viszont, hogy a határőrlaktanyával szemközti területek kerüljenek a város tulajdonába. Információk szerint ugyanis a rendészeti minisztérium kezelésében lévő ingatlanokat nyílt versenytárgyaláson akarják értékesíteni, márpedig a területen a Minerva lakópark csapadékvízelvezető rendszerét fogják kiépíteni. Ezért volt szükség arra, hogy a város legyen a területek tulajdonosa. A csapadékrendszer kiépítése egyébként 200 milliós beruházás, és jövő tavaszra készül el.