Huszonnyolc vasi kisiskolát zárnak be – Veszélyben a helyi kultúra?

Elnéptelenednek a falvak, veszélybe kerülnek a nemzetiségek. A Vas megyei önkormányzat mindezért a kormánytot hibáztatja.

A Vas megyei kisiskolák átszervezéséről, megszüntetéséről nemrégiben számoltunk be, a megyei vezetés pedig hétfőn tartott sajtótájékoztatót az ügyről.
Majtényi László, a megyei közgyűlés alelnöke adatokat sorolt, miszerint a megye 229 településéből 78-at, azaz mintegy egyharmadnyit érint a kisiskolák átszervezése, illetve megszüntetése. Ebből 38 faluban az átszervezést választották, ami részben a nagyobb települések iskoláihoz történő csatolást, és a továbbiakban tagintézményi működést jelent, részben pedig azt, hogy több település közösen hoz létre ún. intézményfenntartó társulást. Ez a megoldás szintén tagintézményi működést valósít meg, itt viszont több falu működtet közösen egy integrált iskolát. 28 településen pedig bezárják az iskolát.

Más módon kellene átszervezni?
Bánó Zoltán, a megyei közgyűlés oktatási bizottságának alelnöke szerint a kormány intézkedései miatt kényszerültek a helyi önkormányzatok ezekre a lépésekre, ezzel pedig „elindult a falusi iskolák megszűnése”.
Kijelentette, a szabályozás miatt „elképzelhetetlen a normális működés”, mivel például a 7. – 8. osztályban 15 fős osztálylétszám alatt nem kap normatív támogatást az iskola.

Az alelnök szerint „tragédia”, hogy a „felduzzadó városi iskolákban általánossá válik a 30 fő feletti osztálylétszám”, amely káros a minőségi szakmai munkára. Hozzátette, a gyermeklétszám csökkenése miatt valóban szükség van az átszervezésre, „de más módon”.

Bánó Zoltán szerint a legnagyobb gondban a nemzetiségi iskolák vannak. Igaz, hogy ezeknél elég a 8 fős osztálylétszám, de „nagyon merevek a szabályok”. A megyében például Horvátzsidányban és Vaskeresztesen van olyan iskola, ahol német és horvát anyanyelvi oktatás is folyik, de előírják, hogy a 16-fős létszámból nyolcan-nyolcan tanulják az egyik, illetve a másik nyelvet.

„A nemzetiségi kultúra örökösei”
Ráadásul a tapasztalatok szerint a megszűnő nemzetiségi iskolák helyett a szülők nem íratják be a gyerekeket a nyelvoktatással foglalkozó intézményekbe. Így „rendkívül hátrányos helyzetbe kerül a nemzetiségi oktatás’.

Kovács Ferenc, a megyei közgyűlés elnöke szerint pedig ezeket az iskolákat a kormánynak kötelessége lenne fenntartani, mivel „a nemzetiségi kultúra örökösei”.
Hozzátette, az ismertetett adatok még nem véglegesek, mivel a települési önkormányzatok augusztusig hozhatnak döntést az iskolák sorsáról.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet