Kóka lemond a gazdasági tárcáról - a helyi SZDSZ kommentált

Tompa László taglalta okait a pártelnök döntésének, és mesélt a GKM sikereiről. A liberális párt tíz százalékos támogatottságra hajt, ami a 2010-es választásokat illeti.

Tompa László, az SZDSZ országos tanácsának vas megyei delegáltja és a vas megyei választmány tagja tartott sajtótájékoztatót pénteken annak apropóján, hogy Kóka János délelőtt bejelentette: ez év végétől távozni fog a gazdasági tárca éléről, és azt követően a párt vezetésére fog koncentrálni. Döntését az ügyvivői testület még a tegnap este folyamán jóváhagyta. Az utódot maga Kóka jelöli ki, egyelőre még nem körvonalazódik senki, csak a bulvárlapok találgatnak.

"Az SZDSZ jövőképe az, hogy Kóka János kivonul az operatív tevékenységből, és a stratégiára fekteti a hangsúlyt" - mondta el a politikus. Ehhez jön még hozzá az az adalék, hogy jövőre népszavazás lesz, 2009-ben európa parlamenti választás, rá egy évre pedig ismét országgyűlési választásokra kerül sor, és ezért is elengedhetetlen a miniszterségről való lemondás.

A GKM ma a legkevesebb főosztállyal és munkatárssal hatékonyabban működik, mint valaha
Ezzel párhuzamosan "azt kell mondanunk, a gazdasági tárca elmúlt három éves teljesítménye pozitívan alakult: megduplázódott a gyorsforgalmi úthálózat hossza, körülbelül 20 ezer munkahelyet sikerült az országba csábítani, és 15 milliárd euró külföldi működőtőke is érkezett." A külkereskedelmi mérleg hiánya is magáért beszél: ez 2004 óta a negyedére - 4 milliárdról ez év végére várhatóan 1 milliárd euróra - csökkent.

Az SZDSZ vezette minisztérium elindította a közlekedési reformot, megkezdte a MÁV átszervezését, és jövőre megindulhat a verseny a villamosenergia piacon a lakossági fogyasztók kegyeiért. Tompa elmondása szerint a GKM a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítása érdekében is tett lépéseket: egyszerűbbé és áttekinthetőbbé tette a válalkozásfejlesztési intézményrendszert.

Közelgő választások, derűlátó számmisztika
Tompa hozzátette még: "az SZDSZ számára a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Kóka távozása után is kiemelkedő jelentőségű terület lesz", és továbbra is törekedni fognak a piaci boldogulás feltételeinek megteremtésére, valamennyi gazdasági szereplő számára.

Az elmúlt hetek mérési adatai szerint egyébként most hat százalékon áll a liberális párt, de a választásokig vidéken 10, Budapesten 15-18 százalékra szeretnék ezt feltornázni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet