Hende Csaba távozott a polgári körök éléről

Információink szerint a szombathelyi országgyűlési képviselő a jövőben a Fidesz honvédelmi munkacsoportjának elnöke lesz.

MDF-ből a Fideszbe
Hende Csaba az MDF színeiben jutott anno országgyűlési képviselői mandátumához, 1998 és 2002 között, Dávid Ibolya igazságügyi miniszter mellett a tárca politikai államtitkári feladatait is ellátta.
A jobboldal 2002-es választási veresége után Orbán Viktor egy budavári nagygyűlésen jelentette be, hogy polgári köröket hoznak létre szerte az országban, amelyeknek „ha szükséges, együtt kell mozdulniuk”. A Fidesz részéről később elhangzott, hogy „a polgári körök selyemhálóként fonják át a nemzet testét”.
A homályos megfogalmazások mellett egyértelmű döntés született arról, hogy a szombathelyi Hende Csaba fogja koordinálni a polgári körök működését, a képviselő 2004 júniusában ki is lépett az MDF-ből, majd – a törvényben előírt „parkolási idő” letelte után – a Fidesz padsoraiba ült át.

A polgári körök az első időkben rengeteget akcióztak, markáns ellenzéki erőként léptek fel, viszont volt néhány, később kínosnak bizonyult szituáció is, mint például a Tilos Rádió elleni tüntetés, amikor elégettek egy izraeli zászlót.
Hende Csaba később – legalábbis úgy látszott – eltűnt a politika első vonalából, Szombathelyen viszont jelentős befolyása maradt a helyi politikában.

Sértődöttséget okozott
Információink szerint két évvel ezelőtt az ő nyomására cserélték le a párt szombathelyi elnökségét, elnökké Breznovits Istvánt választották, aki, mint választókerületi elnök, a képviselőjelölti megbízatás várományosa lett, később azonban szakított a direkt politizálással. A döntést komoly sértődöttség követette, a korábbi elnök, Gyimesi József, egykori országgyűlési képviselő kilépett a pártból.
A következő tisztújításon, amikor Horváth Zsolt kapott elnöki megbízatást, Hende Csabát nem választották be az elnökségbe, amit Horváth Zsolt úgy értékelt, hogy a képviselő nem is akart annak tagja lenni.

Szabó Gábor, a Fidesz 1998 és 2002 közti szombathelyi polgármestere tavaly ősszel ült át a demokrata fórumhoz, amikor a döntés okairól beszélt, ő is megemlítette Hende felelősségét a Fidesz szombathelyi belső csatározásaiban.

Az idei tisztújításon aztán, a közben ismét egyéni országgyűlési mandátumhoz jutott Hende Csaba újra a szombathelyi elnökség tagja lett, ahol Ágh Péter megválasztott elnök, országgyűlési képviselő, a Fidelitas alelnöke kezei alatt kell dolgoznia.

Változik a koncepció?
A Népszabadság úgy tudja, hogy Orbán Viktor pártelnök még június 25-én egyezett meg Hendével arról, hogy – a nyilvánosság számára egyelőre ismeretlen rendeltetésű – honvédelmi munkacsoport elnöke lesz. A képviselő ugyanakkor változatlanul a Szövetség a Nemzetért Alapítvány kuratóriumának elnöke és parlamenti jegyző marad.

A lap forrásai szerint nemcsak a személy és a titulus, hanem a koncepció is változhat a polgári körökkel kapcsolatban. Azt már mi tesszük hozzá, hogy a polgári körök az elmúlt években látványosan háttérbe szorultak, csupán a politikai nagygyűléseken, demonstrációkon mutatták meg magukat.
Hende Csaba munkabírását, szervezőképességét ismerve a jövőben biztosan találkozunk még a honvédelmi munkacsoporttal.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Közélet