A Fideszhez jöttek be, a Munkáspártnál kötöttek ki - Nem sikerült a rendőrségnek kideríteni, ki hamisította meg az ajánlószelvén

A cédulák valószínűleg a szombathelyi Fidesz irodába kerültek, aztán valaki meghamisította őket. De hogy ki?

Az ügy kezdete 2006 márciusára, az országgyűlési választások idejére tehető. Szombathelyen a választási bizottság három képviselőjelöltnél is talált hamis ajánlószelvényt. Két MIÉP-es, és egy munkáspárti jelöltnél.

Ez utóbbi Kalocsai Máté volt, aki a Munkáspárt képviselőjelöltként Szombathely északi részén indult volna, ám a leadott 819 ajánlószelvény közül több mint száz 100 fénymásolt volt, többnél pedig formai hiányosságok akadtak.

Hogy jutottak Kalocsaihoz a hamis szelvények?
Kalocsai Máté „lebukása” után visszalépett a jelöltségtől, és magyarázatként egy közjegyző által hitelesített nyilatkozatot írt az ügyben, amelyet odaadott a választási bizottságnak és eljuttatott a szerkesztőségünkbe is. Ebben azt állította, hogy a Fidesz kereste meg, hogy indulásával nehezítse az MSZP-SZDSZ jelölt győzelmét, s végül nagyjából 800 ajánlószelvényt kapott a helyi Fidesztől. Minderről annak idején részletesen beszámoltunk.

A választási bizottság bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt feljelentést is tett a szombathelyi rendőrkapitányságon.

Mint a Vas megyei Rendőrkapitányságtól megtudtuk, el is kezdték a nyomozást. Mivel a Kalocsai által leadott ajánlószelvényeken szerepeltek az azokat odaadó polgárok adatai, nem volt nehéz visszakeresni őket.

Ők a Fidesznek adták…
Közel 800 embert hallgattak ki az ügyben. Mint kiderült, a leadott szelvények tulajdonosai közül csak páran adták azokat a munkáspárti jelöltnek. A többiek mind a FIDESZ MPSZ-nek szánták, és tudomásuk szerint annak is adták a szelvényt, bár a cédulákat gyűjtő embereket nem ismerték. (Az eset pikantériája, hogy az ügyben több, Szombathelyen közismert, jobboldali elkötelezettségű embert is kihallgattak. Az ő ajánlószelvényük is Kalocsaihoz került, s számukra is igencsak meglepetés volt, miszerint ők a Munkáspártot akarták volna támogatni a választásokon.)

Az is kiderült, hogy ezen cédulákat begyűjtő emberek valóban a Fidesznek gyűjtöttek – a párt erre szóló megbízási szerződést is kötött velük. Az ajánlócédulák tehát nagy valószínűséggel bekerültek a párt Szent Márton utcai irodájába, ahol átvették őket, majd bezárták a páncélszekrénybe. (Bár azt senki sem tudta megmondani, hogy X, vagy Y cédulája valóban a kezükbe került-e.)

Hamisítási módszerek
Eztán ezeket a cédulákat aztán valaki meghamisította.
Két fajta módon jártak el. Ha az ajánlócédula adója nem írta rá a cédulára azt, hogy kinek szánja azt, csak a saját adatait – egyszerű módszer lehet ez: Adja csak ide, a többit majd mi kitöltjük! – akkor a jelölt és a jelölő szervezet helyére beírták Kalocsai Máté és a Munkáspárt nevét.

Ha a polgár mindent kitöltött, lefénymásoltak egy üres ajánlószelvényt, beleírták az ajánlószelvényt adó polgár adatait, és az által megadott név és szervezet helyett beírták a Kalocsai és Munkáspárt nevét. Így egy létező, arra jogosult polgár adataival adták le a hamis szelvényt.

A rendőrség tehát a Fidesz irodába kutakodott tovább. Megpróbálta kideríteni, ki férhetett az iroda páncélszekrényéhez, kinek volt kulcsa a Szent Márton utcai Fidesz irodához. Ezektől az emberektől írásmintát is vettek, s írásszakértők rendeltek ki: vizsgálja meg, nem azonos-e az írásuk a hamis szelvények kitöltőivel. Ám eredményre nem jutottak. A kihallgatott fideszesek sem tudtak semmiféle információt adni az ügyről…
Fél év után tehát a nyomozást lezárták. A hivatalos megállapítás szerint: „az elkövető kiléte nem volt megállapítható”.

Akkor most mi történt?

Kalocsai Máténak tehát annyiban igaza lehetett: nagyrészt a Fidesznek szánt ajánló cédulák jutottak el hozzá.
A történtek pedig alátámasztani látszanak azt a feltételezést, amit még 2006-ben, a választások idején írtunk: Régóta rebesgetik már, hogy a nagy pártok időnként besegítenek a "kicsiknek" az ajánlószelvények gyűjtésben. No, de nem a saját oldalukon állóknak, mondjuk a balosok a balosoknak, meg a jobbosok a jobbosoknak, hanem pont fordítva…

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Közélet