Megosztani a baloldali szavazókat
Oroszvári Péter, az MSZP városi képviselője lapunkra hivatkozva elevenítette fel az ún. Kalocsai-ügyet, majd kijelentette, így utólag látható a jelentősége, hiszen tavaly tavasszal alig néhány száz szavazat döntötte el a mandátumok sorsát. Elmondta, amikor tavaly kiderült, hogy Kalocsai Máté ajánlócédulái között érvénytelenek is voltak, azonnal a Fidesz-KDNP jelöltjeire gyanakodtak, ami nem volt rossz tapogatózás. Úgy vélte, a dolog logikája az volt, hogy megosszák a baloldali szavazókat, és elvegyék a szavazatokat az MSZP-SZDSZ jelölttől.
Megemlítette, tavaly a Fidesz sajtótájékoztatón tagadta, hogy közük lenne az ügyhöz.
Horváth Attila, az MSZP városi alelnöke több kérdést fogalmazott meg, amelyekre válaszokat várnak az ellenzéki párttól. Így például arra, hogy milyen módon jutott a Fidesz iroda páncélszekrényéből a Munkáspárt jelöltjéhez több száz meghamisított ajánlószelvény, miért nem semmisítették meg a felesleges cédulákat, ha betörtek az irodába, miért nem jelentették azt a rendőrségen, ki férhetett hozzá a páncélszekrényhez.
Bizonyított választási csalás
Horváth Attila hangsúlyozta, nem követelőznek, arra kérik a Fideszt, mondják el, hogyan vált lehetségessé a rendőrség által részben felderített ügy.
Ami bizonyított választási csalás, csupán az elkövető személye nem ismert.
Felvetettük, hogy elképzelhető-e a magányos tettes variációja, azaz, volt-e lehetősége egy-két aktivistának arra, hogy a többiek tudta nélkül adjon át ajánlószelvényeket másik pártnak, az alelnök határozott nemmel felelt. Mint mondta, komoly munka a cédulák gyűjtése, a tapasztalatok alapján 20-25 ember 3 hét alatt gyűjt össze mintegy kétezer darabot. Nem életszerű az elképzelés jelentette ki.
|
Eljutott szerkesztőségünkbe a Fidesz szombathelyi csoportjának reakciója, amelyet e-mail-en küldtek el a sajtónak: A szocialistáknak - miközben lerabolják a várost és haverjaikat juttatják pozícióba - , láthatóan marad idejük arra, hogy az általuk okozott problémák megoldása helyett a Gyurcsány Ferenc vezetésével végighazudott választási kampánnyal foglalkozzanak. A levelet Szakály Gábor, a Fidesz szombathelyi szervezetének alelnöke írta alá. |